Mokka Kávézó

***

Emily Faris

Elkezdődött egy újabb hét, bár már rettentően egybe folynak a napok, ha nem mondaná be a rádió minden reggel, hogy hanyadika van, talán még azt is bevenném a hó fedte tájat figyelve, hogy nyár közepe.
Egész hétvégén az ágyat nyomtam, semmihez nem volt kedvem, nem mintha általában lenne, de most végképp nem. Csak feküdtem a takaró alatt, néha fordultam egyet, és ha épp szemembe sütött a nap, csak a fejemre húztam, vagy vissza fordultam a másik oldalra.
Viszont ma felébresztett a telefonom.
Igaz, mióta eljöttem Skóciába nem nagyon tartottam a kapcsolatot a szüleimmel, persze ünnepekkor beszéltünk, vagy meglátogattam őket, de ha felhívtak és csak hümmögtem, de a húgomnak nem lehetett ellenállni, csilingelő édes hangja máris jobb kedvre derített. És engedtem ama csábításának, hogy majd valamelyik nap elmegyek megnézni azt az új rajzfilmet, amiben szinkronizál. Felvetettem, hogy hazamehetnék, mire azt mondta Ő akar idejönni, de nem tudnám hogy elszállásolni, vagy maximum kiveszünk egy hotel szobát, de az utazás miatt aggódnának a szüleim. Végül abban maradtunk, ha tényleg elmegyek megnézni, amit majd furfangos kérdésekkel ellenőriz le, akkor az is megteszi, de következő esetben köteles vagyok megjelenni egy premieren. Persze eztán eszméltem rá az időeltolódásra, és arra, hogy suttog.
„Nem kéne az ágyban lenned” kérdeztem enyhe gúnnyal, majd magam előtt láttam durcás arcát, végül elköszönt, én meg visszadőltem az ágyra.
De nem aludhatok még egy napot, nem mintha bármi feladatom lenne, de végül kikászálódtam, megmosakodtam, felkaptam valami göncöt, és ráeszméltem, ha ma vizsgáznom is kell, egy kávé nélkül megőrülök.
Felpattantam a biciklimre, és szépen betekertem a városba, aztán úgy döntöttem, hogy a lejátszómból éppen a legjobb válogatás szól, így tovább hajtottam a külvárosba, egy eldugott kis kávézóig.
Lezártam a cangát, majd beléptem, megeresztve egy színpadias mosolyt, majd kértem egy erős kávét, vagyis teljesen feketén, majd fogtam és egy üres helyet próbáltam keresni.
Egy darabig bambultam ki az ablakon, hogy csak az sötétített, vagy tényleg nagy vihar közeleg, mire apró kopogások hallatszottak, de utána szakadni kezdett az eső, és ez a kis hely hirtelen vált közkedvelté. Rengetegen jöttek be, és egy asztalnál öt különböző egymásnak idegen ember üldögélt.
Egy szőke lány ázott hajjal lépett be utoljára, és tekintetem rajta ragadt. Mintha valahogy segíthetnék, szerettem volna odalépni, de aztán ráeszméltem, hogy ha szeretne ideülni, már csak nálam talál helyet.

Miután megismerkedtem a szobatársammal, és megbékéltem az egérrel is, amit egyelőre nehezen fogok megszokni szépen kicsomagoltam. Lentről is felkerülte a bőröndök, így be tudtam rendesen rendezkedni. Este csak nagyon későn aludtam el, és kicsi öröm volt számomra, hogy nincsenek órák, mert így megismerhetem a várost. Gyorsan felöltöztem, táskámat a vállamra akasztottam, benne az édesanyámtól kapott fényképező géppel. Szerencsére indult valamiféle járat a városba, így nem kellett szereznem járművet, amivel bejuthatok.
Leszállva körbe jártam a várost, körül néztem ismerkedtem. Annyira nem is volt szörnyű, mint ahogy még otthon gondoltam, vagy az éjszaka. Több képet is készítettem. Volt, amire csak épület került, de többön embereket is fotóztam. Valahogy megihlettek a maguk egyszerűségével.
Ahogy így jártam keltem a városban egyszer csak hűvösebbre fordult az idő, így összehúztam magamon a kabátot. Az égre nézve nem sok jót jósoltam. Azt hiszem ez az egy, amit soha nem tudok megszokni, hogy esik az eső, és mind ez teljesen váratlanul. Gyorsan elraktam a gépet, hogy ne ázzon el, még csak az hiányozna nekem, hiszen édesanyámtól kaptam, aki fontos nekem, és már is úgy hiányzik.
Kapkodni kezdtem a lábaimat, amilyen gyorsan csak tudtam, de az eső utolért. Szerencsére pont a belvárosban voltam, így az első vendéglátó egységbe be is tértem. Persze már zsúfolásig volt, én meg ott álltam, mint egy ázott veréb. Körbetekintve csak egy üres helyett láttam, és nem tudtam mi tévő legyek. Győzködtem picit magamat, majd újra és újra lejátszottam édesanyám szavait, na meg hát az csak egy szék , ő meg az asztal túl oldalán van, csak nem fog megenni. Felsóhajtottam, majd elindultam az asztal felé.
- Elnézést, szabad ez a hely? – szólítottam meg az asztalnál lévő srácot, mert hátha vár valakit.

- Ha leülsz, akkor már nem lesz az. – villantottam felé és egy jól begyakorolt teátrális mosolyt, majd a szék felé intettem majdhogynem nagy úriasan, pedig mindenki más nem törődött avval, hogy foglaltak-e a helyek, csak ne legyenek útban, és végre leülhessenek.
Kavartam egyet a kávémon, véletlenül se rontottam volna el kesernyés ízét cukorral, tejszínnel vagy simán tejjel. Bár be kell valljam az igazán finom Star Bucks-os fekete leves íze nagyon hiányzott, nem mondom, hogy ez nem közelítette meg, mert valami isteni volt.
Belekortyoltam az italba, majd igazából csak bambultam magam elé, mert fogalmam se volt hogyan kezeljem a helyzetet. Nem vagyok köteles párbeszédbe elegyedni vele, hisz lehet Ő is csak befutott a nagy esőzés elől, de nem szerettem csak így ülni, ha valaki ennyire közel helyezkedett el, főleg szemtől-szemben.
- Esetleg kérsz valamit?! – kérdeztem meg kedvesen, mintha legalábbis a tulajdonos, de minimum a pincér lennék, és vártam hogy szól valamit, hogy odaintsek egy pincért. De mivel ez egy kis kávézó volt a hirtelen jött tömeg elég nagy felfordulást keltett, és talán volt akit ki is hagytak, így gondoltam, ha rendelne, szívesen megyek ki a pulthoz. Ennyit tesz, ha az édes hugicám hangja kelt fel, és nem a nap halvány fénye.
- Amúgy turista vagy?! – kérdeztem meg, ahogy a táskájában megpillantottam egy fényképezőgép lencséjét, de beszélgetés kezdeményezésben sosem voltam jó, így lehet nem nyertem el nyertem el a tetszését, nem mintha a célom lett volna, csak tényleg udvarias és kedves akartam lenni, úgymond szórakoztatni, ha már ide keveredett.
- Mellesleg Stefan. – nyújtottam kezet felé, mert arról már leszoktam, hogy nagy távolságtartón bólintsak egyet.

A válaszára nem tudtam hirtelen mit mondani, majd végül még is kinyögtem egy szót.
- Köszönöm – mondtam, és egy picit elmosolyodtam. Bár furcsa volt a válasza. Viszont a gesztus, ahogy mutatta az üres helyet, már sokkalta másabb volt, ezért is ültem le.
A kávézó teljesen tele volt, mindenki locsogott, fecsegett. Volt, aki sopánkodott valamin, voltak, akik nevettek, mi pedig itt ültünk kukán, csendben egymással szemben. Kicsit talán kellemetlennek is éreztem a dolgot,és valahogy így ebben a tömegben zavart is. Ezért inkább előbb leellenőriztem a gépet, hogy rendben van e vele minden, majd elhatároztam, hogy nem fogok csendben ülni. Hanem valahogy beszélgetést kezdeményezek, de megelőzött.
- Egy forró tea azt hiszem, jól jönne most. Te látsz valahol egy pincért? – kérdeztem tőle kedvesen, mert rendes dolognak gondoltam, hogy megkérdezte. Bár lehet, hogy őt is csak zavarta a csend, vagy csak udvariasságból csinálta.
- Nem, nem vagyok az –néztem le a gépemre újra, ami szerencsére nem ázott el – A St. Trinian 's leányiskolába járok, vagy is csak tegnap érkeztem – de ezt mért is fűztem hozzá? Magam sem tudom pontosan.
Végre kiszúrtam egy pincért, de hiába intettem neki nem vett észre. pedig már jól esett volna az a tea, mert kezdtem fázni, így inkább kibújtam a vizes kabátból.
- Emily –mutatkoztam be én is neki , és kezet fogtam vele.
- Ne haragudj a kabáttól vizes lett –nyúltam egy szalvétáért, hogy oda adjam neki. Ezzel pedig felborítottam a kávéját, ami nem tudom, hogy rádőlt e vagy sem. Nem elég, hogy vizes kézzel sikerült kezet fognom,még a kávéját is ráborítom. Mondhatom szép kis bemutatkozást sikerült összehoznom.
- jól vagy?ugye nem forráztalak le–pattantam fel a kezembe szalvétával,hogy letörölgessem, és felitassam. Éreztem, hogy az arcom lángba borul, annyira szégyelltem magamat. Erre már a pincér is felfigyelt. Azt hittem mentem elsüllyedek szégyenemben.

- Sajnálom, én csak viccelni próbáltam. – feleltem, mert valahogy láttam rajta, hogy nem tudta hová tenni megszólalásomat, én pedig egy pillanatra zavart mosolyt villantottam fel. Hisz sose voltam egy humoros fazon, a baleset óta végképp nem, dehogy egy ilyen poént elsütni, csak egy kis aranyos megszólalásnak szántam-
Nagy volt a hangzavar, mégis amilyen csendben ültünk az szinte kongott, mintha kiszakadtunk volna a kávézó forgatagából és teljesen egy különálló helyen lennénk. Talán őt is zavarta a csend, vagy hogy egy vadidegen mellé kellett leülni, vagy fene se tudja…nem hiszem, hogy én különbül viselkednék a helyében, bár magamat ismerve szerintem én kinn maradtam volna az esőben, maximum beálltam volna valami fedett helyhez, és rágyújtottam volna. A fényképező gépét nézegette, hogy nem-e történ valami baja. De én közbeszóltam.
- Igazából ezen a helyen csak egy pincér szokott lenni, meg egy a pultnál. Nem valami nagy kávézó…de szívesen hozok. – ajánlottam fel nemes egyszerűséggel, de a bemutatkozást még megvártam, mielőtt elsietek, nehogy így meg azt higgye, hogy megfutamodom, vagy valami ilyesmi.
- Akkor új vagy errefelé. Én is így kezdtem, mindent megörökítettem, de azóta se néztem vissza a képeket…a Weltonra járok, ha már így szóba hoztad. – és megint csak egy mosoly, ami természetből fakadt, vagy már annyira ment a színjátszás.
- Örvendek Emily, bár egy szárazabb találkozás kellemesebb lett volna. – próbálok evvel arra utalni, hogy rendesen elázott, bár ki tudja honnét rohant idáig, de Skóciában nagyon csalóka az időjárás.
- Semmi baj, én sem úgy gondoltam. – feleltem, de több magyarázatra nem volt idő, ugyanis ahogy egy szalvétáért nyúlt, felborult a kávém, pont bele az ölembe, vagyis csak a combomra, enyhén forró volt, de csodáltam, hogy nem én borítottam fel, amikor kezet nyújtottam felé.
- Ugyan, ne szabadkozz… de valld be, hogy irigyelted, hogy én száraz vagyok. – mondtam kedvesen, majd én is egy pár szalvétáért nyúltam, de addigra már a pincér is odajött, így akkor a tea rendelés meg lesz oldva.
- Kérnék egy újabb kávét, és a hölgy szeretne egy teát…bár nem tudom milyen ízesítésűt. – fordultam Emily felé. – Jah, és persze egy törlő rongyot, ha lehetséges.

- semmi gond, tényleg – mondtam neki, ahogy szabadkozni kezdett. A mosolya kicsit zavaros volt, de jól állt neki. sokkal jobban, mint ha komoly lenne.
Újra a fülemben csendültek a búcsúszavak, de nem tudtam velük, mint kezdeni, vagy inkább hozzá fogni a dologhoz. Soha nem flörtöltem igazán, vagy csak nem vettem észre. Mért nincs itt valaki ilyenkor, aki segítene? Tudom, tudom, saját lábamon kell megállnom, és hallgatni édesanyámra, de nem tudom, hogy kezdjek hozzá. Itt ez a srác, akinek tetszik a mosolya, és nem tudok vele mit kezdeni, csak ügyetlenkedem, mint valami szerencsétlen.
Mikor felajánlotta, hogy hoz nekem valamit felcsillant a szemem, mert már jól esett volna a tea. A pincér meg nem is figyelt rám.
- attól figyelhetnének jobban is –jegyeztem meg a pincéres dolgot.
- Szeretek fényképezni, ezzel a géppel meg most különösen –kottyantottam ki a dolgot, de hát ha egyszer így van, akkor így van.
- Szóval a Weltonra jársz. Tényleg szoktak valami vetélkedők, lenni a két iskola között? Nem nagyon ismerem még a dolgokat, ami a sulival jár. – bár annak legbelül örültem, hogy nincsenek fiúk a sulin belül. Valahogy nem is tudom. Furcsa lenne a kollégium úgy, így sokkalta szabadabbak vagyunk.
- - Tényleg… - kértem volna tőle még egyszer elnézést, de ekkor a kávéját ráöntöttem. Rögtön felpattantam, és törölgetni kezdtem az asztalról, és pár szalvétát az ölébe is dobtam, hogy felszívják a kávét, de az már felszívódott a nadrágjában. Pár szem ránk is szegeződött ekkor, nekem pedig szabályos lángol az arcom.
- én nem, én … - attól, hogy ilyen rendes volt, és nem ordítót le béna libának vagy egyébnek csak rosszabb lett a dolog. Visszahuppantam a székre, és fejemben a menekülési útvonalakat kerestem, de vagy vissza kimegyek az esőre, vagy szégyenemben elbújok a mosdóba. Valahogy egyik sem látszott jó megoldásnak.
- Sajnálom, tényleg – motyogtam magam elé meg sem hallva a kérdését, amit közben felém intézett.

Megeresztettem egy újabb mosolyt, hát sose volt humorom, ezt a húgom se volt rest megjegyezni párszor, hogy ha lehet inkább hallgassak, és szépen vigyorogjak, mintsem bármi mondok. De meg tudom érteni, nem is nagyon szerettem a vígjátékokat sem, nevettem rajtuk, csak valahogy értelmetlenek voltak, persze ez alól kivételt képeznek a brit filmek, hiába elég fura humorérzékem van. Ám most nem ez a lényeg, inkább kimagyaráztam, és gondoljon egy béna ficsúrnak, hisz talán sosem találkozunk, mintsem egy baleknak, aki le akarja igazából koptatni, de nincs mersze szó szerint utalni a dologra. Ám miért is érdekel a dolog?!
- Hidd el, szoktak…sűrűn járok ide, de ez a tömeg hirtelen jött, nincsenek nagyon felkészülve rá. – mondom kedvesen, bár aranyos, hogy így bosszankodik, de a külváros eme eldugott kis részén nem nagyon szoktak emberek kószálni, így kíváncsi lennék hogy honnan kerültek elő ennyien, ilyen hitelen, mert nem hiszem, hogy máshová nem tudtak volna elbújni.
- Jó kis gépnek tűnik. – felelem, amennyire értek én hozzájuk, csak apámnál jó párat láttam már, és ez talán azokhoz képest fejletlenebb, de nem hiszem, hogy a velem szemben lévő hölgy per pillanat profi fotós lenne, bár kezdő fényképészhez meg elég komoly masina.
- Én apámtól kaptam a legelső gépemet. – ezt nem tudom miért jegyzem meg, fogalmam sincs.
- Szoktak, de nem mindegyiken veszek részt. – vagy nagyjából egyiken sem, szeretek kívül maradni azért, persze a kötelező dolgok, azok mások, mint a színházi előadás, azt hiszem abban is össze szoktuk mérni az erőnket, de inkább a háttérben maradok, vagy csak a vetélkedők utáni nagy bulira tévedek le.
- Hidd el, könnyen bele fogsz rázódni. Először talán régimódinak tűnhet ez a nemi elosztás, de utána rájön az ember, hogy így nincs, ami elvonja a figyelmet. – most ez bók akart lenni, vagy szemrehányás, magam sem tudom már.
- Semmi baj, tényleg. – és kedvesen mosolyogtam rá, mégha után kaptam is egy kis kávét, de rögtön utána pár szalvétát is, és finoman itatni kezdtem a nadrágomat. Furcsa szitu, filmbeillően szokványos, mégis viccesen bizarr.
- Csak vicceltem…lehet a húgomnak van igaza, és egyedül csak én tartom viccesnek az elszólásaimat. – még egy mosoly, mintha valami megmozdulna bennem, amit már oly régen elfeledtem, de az nem lehet, nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. De nem tarthatok minden lányt egyfajta eszköznek, hogy csak arra jók, hogy a férfiak kényükre kedvükre szórakozhassanak vele…de a velem szemben ülő lány akkor is, olyan aranyos volt, és bár lehet abnormális ezt mondani, de a húgom jutott róla eszembe, a szőka hajával, és az enyhe pírrel az arcán.
- Mondom, hogy semmi baj, lépjünk túl rajta. Bár jó akció volt, mert a pincér így idejött… - és még mindig itt állt várva Emily rendelésére.

- értem –nyugtáztam le a dolgot, de akkor is lehetnének kicsit figyelmesebbek. Elhiszem, hogy most megrohamozták őket, de erre felé Skóciában az ilyennel számolni kell. Én sem értem magamat, mért nem hoztam egy ernyőt.
- édesanyámtól kaptam tegnap mikor elbúcsúztunk – szontyolodtam el egy picit, mert rossz volt ennyire távol lenni tőle. Még soha nem szakadtunk el ilyen hosszú időre egymástól, és ő még is csak anya és barátnő számomra egy személyben, és így rögtön két dologtól lettem elszakítva. Igaz itt a telefon, meg az internet, de ezekhez a dolgokhoz nem lehet oda bújni egy ölelésért vagy egy pusziért.
- Talán nem jók a programok? –néztem rá kíváncsian. Nem értettem mért szalajtana el egy ilyen alkalmat , hiszen lányok között lehetne, és csajozhatna kedvére. Talán esetleg meleg lenne és azért nem tetszik neki a dolog XD , vagy tényleg csak a programok minősége miatt hagyja ki. Még akkor is furcsa a dolog, ha van barátnője. De mért is jártatom én ilyenen a fejemet? XD
- hát értem, lehet benne valami – nem mintha eddig bárki el tudta vonni a figyelmemet az iskoláról.
- Amúgy se sok időm lenne ilyesmire, meg kell, hogy maradjon az ösztöndíjam,hogy ne rakjanak ki. Nem akarok az otthoniaknak csalódást okozni – magyaráztam meg a dolgot valamiért, aztán pedig következett az ominózus ballépésem.
- nem én csak –egyre jobban összehúztam magamat, és az ajtó felé néztem. Lehet, tényleg jobb lenne kint, mint itt bent. Csak szerencsétlenkedek, és még ő érzi magát rosszul ezért.
- tényleg sajnálom – ügyet sem vetettem a pincérre, majd gyorsan felpattantam és egy jött még egy sajnálom és bocsánat, majd kiszaladtam a kávézóból. Persze a táskám véletlenül ott maradt, de erre csak a tér közepén állva az esőben jöttem rá. xD

Nem tudom miért álltam annyira a bolt vezetése mellé, ahogy azt sem, hogy ez a lány miért olyan ellenséges velük szemben, hisz mindennap esik az eső, vagyis jön egy elég nagy zuhé, ami miatt az emberek tömegesével rohamozzák meg, felkészülhetnének rá. De én mégis meg tudtam érteni őket, mert dolgoztam már egy ilyen kávézóban, ahol nagyon kevés a felszolgáló, mert így nem kell annyi munkást megfizetni, legalábbis általában ez a legjobb indok a létszámra, a másik, mint ennél a helynél is, hogy átlagosan nem sokan látogatják. De a kezdeti sokkot fel lehet dolgozni, és itt is eléggé jól kezelik már a helyzetet. Persze mi eléggé kimaradunk a vendégek forgatagából, lévén eléggé hátul ülünk, de nem aggaszt a dolog, hisz azért ültem ide, hogy ne nagyon vegyenek észre.
- Mellesleg akkor az emberek miért nem készülnek fel esernyővel egy ilyen esőzésre… - vágtam vissza pimaszul, hisz ha jól láttam, vagyis mivel bőrig elázott nem is hihettem mást, minthogy Ő se nagyon készült fel, de lehet ez arra írható, mert csak most érkezett meg a városba, és ez újdonságként hat.
Nem tudtam mit mondani arra, hogy az édesanyjától kapta a gépet, csak azt láttam neki, hogy valamiért elszomorodik, talán anyuci egyetlen pici kislánya…és nekem pont egy ilyen leányzót kell magam mellé engednem. De egyre csak az én drága hugicám arca dereng fel bennem, a kis szőke fürtjeivel…bár azt mondta a beszélgetés végén Mira, mint mindig, hogy adhatnék az életnek egy új esélyt, de mindig olyan kis halkan mondta, félve, mert nem akart megbántani, csak aggódott értem, és az Ő szavainak nem lehet ellent mondani.
- Van mindenféle…bár én darabokban szoktam fellépni, színészkedem. – a gitározást meg mellőzöm, nem sokat foglalkozom manapság vele, vagyis néha előveszem, pengetem, de fellépni nem szoktam vele, pedig biztos lennének, akik akarnak bandát alakítani.
- Aki ide bekerül, azt nem egy könnyen csapják ki…hisz ezek a nagy átszökdösések is annyira nyilvánvalóak, de mégse tesznek semmit. Persze örülj, hogy kaptál ösztöndíjat, mert ez attól függetlenül egy kiváló iskola, de ne izgulj, hogy esetleg pár rossz jegyért kinn végzed a küszöbön túl. – jegyzem meg kedvesen, és nem is tudom miért, megfogom a kezét, mintegy erőt öntve belé, de tényleg nem hallottam olyanról, hogy bárkit elküldtek volna.
Aztán feje tetejére állt az egész, nem mondom, hogy nem zavart a dolog, de inkább volt mulatságos, mint bosszantó, és minek kapjam fel a vizet és ordítsam le a fejét, avval sem vagyunk előrébb. De mielőtt bármi értelmeset mondanék, amivel lezárhatnám a dolgot, elrohan, én meg csak nézek utána…de itt hagyta a táskáját a fényképezőgépével, így kiteszem a kávém árát, majd felkapom a táskáját, és utána megyek, gondosan ügyelve arra, hogy az édesanyától kapott ajándék, ne szenvedjen kárt.
- Emily… - nem is nagyon látom merre rohant, de a túl oldalt egy eresz alatt megpillantom.
- Itt hagytad a gépedet. – lépek oda, és átnyújtom a táskáját, de az eresz nem olyan széles, hogy én is beférjek alá, így én kinn az esőben várom, hogy mondjon valamit, ha nem is magyarázatot...aztán valamilyen okból kifolyólag, nem tudom miért, talán mert ez az egyetlen oka, hogy mindketten beférjünk az eresz alá...átfogom finoman a nyakát és megcsókolom.

Egyre kellemetlenebbül éreztem magamat, főleg mikor azt mondta, hogy az emberek mért nem készülnek fel az esőre. Csak hümmögtem és bólogattam a szavaira, mert már nem tudtam mit mondani. Így is szégyelltem magamat, amiért ráborítottam a kávéját, ami szerencsére azért annyira nem forrázta le. De ezzel a kis attrakciómmal mindenki figyelmét felkeltettem, és valahogy nem szeretek a figyelem központjában lenni, mert akkor csak még zavarodottabb, ügyetlenebb. Egy szó, mint száz zavarban voltam, de rendesen. Ráadásul itt volt Stefan is , akivel nem tudtam hogyan is kellene viselkednem. Voltak persze eddig is fiúismerőseim és barátaim, de őket ismertem, és ők is engem, de Stefan idegen számomra, és nem tudom hogyan is viselkedjek vele. Azt hiszen Angeitől muszáj lesz tanácsot kérnem, ő biztos többet tud ezekről a fiús dolgokról.
- aham, értem –motyogtam tovább, majd következett az ominózus menekülésem.
Persze amennyire zavarban voltam, és letört, mert úgy mond megkaptam a magamét, hogy mért nem készülök fel az esőre, meg ez az egész helyzet a táskámat szépen ott hagytam. Egy darabig álltam az esőn és tanakodtam, hogy vissza menjek e érte, majd inkább úgy döntöttem, hogy az utca túl oldalán az eresz alatt megvárom míg el megy, és akkor vissza megyek. Rendesnek látszott, biztosan leadja a pincéreknél a gépemet, meg minek neki, ha van sajátja.
Ahogy ott álltam és fagyoskodtam összébb húztam magamon a kabátomat is. Mikor felnéztem ott állt előttem Stefan. Nem tudtam mit mondjak neki ismételten.
- köszönöm –nyögtem ki ezt az egy szót is, majd elvettem a táskámat. A következő pillanatban pedig teljesen ledermedtem. Keze a nyakamra csúszott, ajka pedig az én ajkamat zárta le egy csókkal. Nem ellenkeztem, de nem is igazán folytam bele a dologba. A szívem vadul kalapálni kezdett. Miután eleresztett, legalább is az ajkával lekevertem neki egy pofont .
- Még is mit képzelsz, azt hiszed, ha visszaadod, a gépemet már megkaphatsz mindent? – kiabáltam rá és teljesen fel voltam háborodva. Pont az ilyen attrakciók miatt nincs barátom, és nem is tudom, akarok e, mind azt hiszi, hogyha már tesznek egy lányért egy kevéske dolgot, akkor már megkaphatnak mindent, bele értve a lányt is.
Kibújtam a kezei közül, majd az utca túl oldala felé kezdtem szaladni, mert ott volt a buszmegálló, de nem igazán figyeltem, és egy robogós majd nem elütött. Szerencsémre időben félre kapta a kormányt. Én pedig ott álltam dermedten és halálra rémülve mindentől. Éreztem ahogy a vállaim elnehezednek, és mintha valami a szemem elé kúszna, majd ájultan zuhanni kezdtem a föld felé.

Elszaladt, ilyet se láttam még, vagy tapasztaltam, de még filmekben is olyan abszurd ez a jelent. Normál esetben vállat rántanék, és hagynám az egészet, elintézve avval, hogy „hülye liba” De valami van ebben a lányban, és nem csak az, hogy itt hagyta a táskáját, hisz maximum majd visszajön érte, hacsak nem egy terrorista, és majd szépen berobban a kávézó…de a lényeg, hogy valamiért úgy érzem, jobb ha utána megyek, és bocsánatot kérek, ha esetleg megbántottam, mert nem volt szándékomban. De most bele kéne kezdenem a magyarázatba, hogy azért vagyok egy tuskó, és utasítom el minden lány közeledését, pontosabban nem tudok mit kezdeni velük, csak kihasználni, mert évekkel ezelőtt megöltem a menyasszonyomat?! Ám komolyan, elég bénának tűnhetek a csajok terén, maximum kihasználom őket, egy éjszakára, minden érzelem nélkül, és legtöbbször hagyom, hogy sodorjon az ár, és nyugodtan irányítsanak, én megbólogatva megyek bele mindenbe.
Talán ezért is nem tudtam, hogy mit csinálok, amikor így a filmes elvet követve, az esőben akartam megcsókolni…nem mondom, hogy ellenkezett, ahogy azt sem, hogy Ő is akarta volna, arról meg főleg nincs szó, hogy tisztában lettem volna avval, hogy miért is csinálom, de végül kaptam szépen egy pofont, amit megérdemeltem.
- Sajnálom…fogalmam sincs… - egy zavarodott kisfiú képét keltettem, azét a kisfiúét, aki normál esetben voltam, az álarc alatt, a rideg és kemény arc alatt. Mert valójában mindig bénáztam a csajoknál, és sose ment valami jól…egy nyálas és romantikus alkat voltam egykor, és mintha ez a lány pillanatok alatt ráncigálta volna elő belőlem ezt az elfeledett énemet.
- Én egyáltalán nem úgy gondoltam… - szóltam utána, kinn állva az esőben, és csak töprengtem, hogy mi a fenét tegyek, mintha mozdulni se tudtam volna, de szerencsémre, vagyis ez így elég borzasztó, de egy hangos fékcsikorgás kizökkentett szörnyű önmarcangolós önsajnálatomból, és gyorsan vágtam át az úton, elkapva Emily-t.
- Emily…jól vagy, nem esett bajod?! – az ájulás kerülgette, így lovagiasan felkaptam, és inkább visszavittem a kávézóba, ahol szépen letettem egy székbe. Most bezzeg már mindenki figyelmét megkaptuk, én meg kértem is azonnal egy vizes borogatást, meg a már várt forró teát.

Egy darabig álltam és hallgattam a magyarázatát, de nem igen érdekelt. Akaratom ellenére csókolt meg, és még csak meg sem kérdezett róla xD.
Kis idő múlva faképnél hagytam őt, és elindultam az utca túl oldalára, amikor is egy robogós majd nem elgázolt. Annyira megijedtem, hogy mozdulni sem bírtam, ráadásul a világ is elkezdett körülöttem forogni. zuhantam a sötétségbe, de olybá tűnt, hogy nem érek le az aljára.
A képek elmosódtak, ahogy a hangok is, bár egy hangot erősen érzékeltem, még pedig Stefan hangját. Válaszolni nem tudtam még túl kábának éreztem magamat, csak kapaszkodtam. Nem tudtam pontosan kibe, de a fejemet a vállára hajtottam, és nem akartam elengedni, még akkor sem, amikor lerakott.
- Mi történt? – tettem fel kérdésemet kábán, és majd nem leestem a székről is. Így neki dőltem annak , aki ott volt. Ahogy kinyitottam a szememet egy csomó szempárt láttam, ami mind rám szegeződik, és mindenhonnan csak azt hallottam, hogy mi történt, jól vagyok e, hogy történt a dolog.
Lassan kezdett tisztulni a kép, és csak ekkor néztem oldalra, hogy kinek dőltem neki.
- én … én… - kezdtem makogni, majd sírva Stefan nyakába vetettem magamat, közben pedig a hideg is elkezdett rázni ,hiszen már csurom víz volt, mert másodjára márt sikerült teljesen eláznom.
Erősen kapaszkodtam Stefanba, és csak sírtam. Azt hiszem ki jött rajtam az elmúlt pár perc eseményeinek a hatása

Fejét finoman nekem döntötte, pedig épp el akartam menni egy bögre teáért, vagy a vízért, mert látszik, hogy a kávézó összes embere inkább kíváncsiskodik, mintsem segítene, és messzebb menne, hogy kapjon levegőt, ha magához tér…bár ha jól látom, félig meddig magánál van, csak a sokkhatás, amiért én megcsókoltam, aztán elrohant, és majdnem elgázolta egy robogó.
- Elájultál…bár nem igazán tudom, hogy a pofátlan csókom vagy a robogó elől való elugrás miatt történt. – béna vicc tudom, de valamiért próbálom elpoénkodni, mert hibásnak éreztem magamat, és megint az a rossz érzés fogott el, mint az autóbalesetkor, hogy én vagyok, aki miatt majdnem elgázolták ezt a szegény lányt…éreztem, ahogy felfordul a gyomrom, mindjárt rosszul leszek, de össze kell szednem magamat, hisz ezen a lányon még segíthetek, hisz csak semmi baja, csak hirtelen történt minden, és le kell nyugodnia.
A pincér végre hoz egy kis vizet, én meg finoman belemártva egy rongyot, a homlokát törölgetem, bár mivel teljesen vizes szegény lány, így lehet evvel nem sokra megyek, sőt talán fölösleges is, arról nem is beszélve, hogy teljesen idiótának nézhetnek. Végül fogom, és próbálom levetni róla legalább az ázott kabátot, talán az alatta lévő ruhája nem annyira vizes. Mint egy rongybaba, olyan kis magatehetetlen, de a húgom miatt már megszoktam, hogy kell öltöztetni valakit, vagyis vetkőztetni…
- Semmi baj Emily… - mit lehet ilyenkor mondani, főleg hogy zokogva veti a nyakamba magát, én a kezemmel intve próbálom elterelni az embereket. Nem hiszem el, hogy ennyire kíváncsi mindenki, ha nem biciklivel lennék, vagy legalább nem laknék ennyire messze, akkor elvinném, hogy ott…nem is tudnék mit kezdeni vele, és nem feltétlenül a két szobatársam miatt.
Finoman, bár óvatosan, megsimogatom a fejét, de nem tudom mit kéne tennem…próbálom a teát odanyújtani neki.
- Végre kihozták a teádat… - feszültségoldás, vagy a zokogó csönd megtörése, nem tudom…de tanácstalan vagyok a helyzetet illetően.
- Mi az pici lány?! – kérdezem végül kedvesen.

Csak ültem tétlenül, és patakokban folyt a könnyem. Csak az után nyugodtam meg kicsit, hogy megérkezett a teám, és páran végre észrevették magukat.
Stefan rendes volt tényleg, bár első szavai nem sokat segítettek a dolgon.
- inkább a robogó – motyogtam az orrom alatt. Nem mondom, hogy a csókja nem okozott felháborodást bennem, de nem annyira, hogy elájuljak.
- azért annyira nem csókolsz jól, hogy elájuljak tőle – poénkodtam kicsit, hogy oldjam ezt az egész helyzetet. Bár lehet, hogy ez számára nem is annyira jó dolog, hiszen még is csak most szóltam le a csókját, pedig még csak bele sem folytam igazán, és így nem is nevezhető csóknak az, amit csinált. De talán most, hogy ezt tudja, hogy rosszul csinálja, legközelebb esetleg nem fog ilyet tenni, bár ez sem jó. Hiszen , ha van barátnője … de álljunk, mért csókolt meg ha lenne.
~ Em térj észhez~ - szóltam rá magamra, mert olyan gondolatok kezdtek keringeni a fejemben, amiknek nem kellene ilyen dolgok után.
Segített kibújni a kabátomból, így már picit jobb volt, vagy legalább is nem fáztam annyira, mint eddig. Azt hiszem én meg beteg leszel, ennyi eső után, és akkor még ott van az a tény is, hogy vissza kellene jutnom a kollégiumba. Talán Ange segíthetne ebben xD.
- köszönök, mindent–nyögtem ki végül neki egy apró mosoly kíséretében, hogy lássa jobban vagyok, de ettől még ugyan hozzá voltam dőlve. Mind ezt a teára és a segítségére mondtam, bár nem tudom ő mire fogja értelmezni.
- azt hiszem megfáztam – majd tüsszentettem egyet, és a bögréért nyúltam, de remegett a kezem, így inkább két kézzel fogtam meg. Semmi kedvem nem volt még egyszer leönteni Stefant.
- Lehet itt telefonálni? – kérdeztem tőle.

Megmosolyogtam a válaszát, és annyi év után először tényleg szívből jött, és kicsit talán el is nevettem magamat, mármint nem őt nevettem ki, hanem csak úgy jó esően kacagtam egyet azon, amit mondott. „Azért annyira nem csókolsz jól, hogy elájuljak tőle” Ezt olyan aranyosan mondta, és tudom hogy komolyan gondolta, de tetszett, mert igaza volt, nem is volt életem legjobb csókja, mégha én élveztem is, most először annyi nő óta, élveztem, és tovább szerettem volna dédelgetni puha ajkait, de igaza volt a pofonnal kapcsolatban. Ha tehettem volna, magamat lököm a robogó elé, mert nem is tudom mit képzeltem magamról, evvel a lépéssel. De nem bántam meg igazából, mert ha ez az élmény lenne az utolsó az életemben, örök mosollyal az arcomon távoznék. Valami meleg boldogság lepett el legbelül, de féltem élvezni ezt a forróságot, mert a tűzzel játszva, könnyen megégetheted magadat, és én nem bírtam volna még egyszer átvészelni a dolgot.
- Nem vagyok annyira nagy képű azért, hogy azt higgyem, egy olyan béna csóktól estél hanyatt… - persze azt nem mondtam, hogy remélem ad majd esélyt bizonyítani, mert nem vagyok én annyira rossz ebben, de mintha újra kéne tanulnom…
- Ugyan már, hisz én hoztalak bajba…nem elég, hogy eláztál egyszer, még egyszer az esőre kergettelek, és még egy robogó elé is képes voltál odavetni magadat, az én bunkóságom miatt. – mondtam kedvesen, de kicsit elviccelve a dolgot. Csak remélhetem, hogy nem fázik meg, hisz csurom vizes…persze azt észre se veszem, hogy az én kabátom is teljesen át van ázva. De mivel biciklivel vagyok, úgyse úsznám meg szárazon, arról nem is beszélve, hogy olyan sokáig nem is maradhatok itt, nem az órám miatt, hanem mert annyi pénz nincs is nálam.
- Akkor ezek szerint a megfázás is üdvözletét küldi az újonnan érkezetteknek. – ismét egy szánalmas poén, de emlékszem, mihelyst idejöttem, én is megfázással kezdtem az évet.
- Majd sok-sok tea, vagy forró csokoládé, meg leves… - mosolyogtam rá kedvesen, miközben megfogtam a bögréje alját, mert láttam, hogy elég bizonytalanul harcol vele.
- Odaadom a telefonomat. – húztam el a zsebemből a mobilt. – Tudom nem rám tartozik, de gondolom hívni akarsz valakit, hogy haza vigyen…mivel biciklivel vagyok, de szerintem ezt béna dumának tartod, nem tudom felajánlani a száraz haza szállítást. – de ez az igazság, pedig vagyok azért annyira udvarias.

Elmosolyodtam a szavain, és már kicsit jobban éreztem magamat, legalább is már nem remegtem, csak néha a hideg rázott ki.
- talán egyszer kipróbáljuk mennyire is béna – pirultam el kicsit, bár én a vizes ruhámra fognám a dolgot, de hogy ő minek fogja, jó lenne tudni. És csak ez után esett is le, hogy mit is mondtam. Ettől megint zavarba jöttem, és csak a cipőm orrát kezdtem fixírozni inkább.
- ne beszéljünk erről inkább, történt, ami történt a lényeg, hogy senkinek nem esett semmi baja sem – mosolyodtam el picit. Hirtelen más nem jutott az eszembe, hogy mit mondhatnék neki. Pici igazság volt abban, amit mondott, de nem szeretném, hogy rosszul érezze magát.
- ahogy elnézem te is megáztál, úgy hogy lefertőzhetjük mind a két iskolát – mosolyodtam picit ismét el. Nem teljesen értettem mit is mondott, de talán a válaszom jó lesz arra, amit mondott. Mert, ha én megfázok most, akkor ő is megfog. Ha egy iskolába járnánk, akkor a beteg szobán együtt lehetnénk, vagy legalább is egy más mellett lévő szobában.
- Teát biztos kapok, és levest az iskolában,de kétlem, hogy forró csokival szolgálhatnának – húztam el picit a számat, mert szeretem a forró csokit. Főleg tejszínhabbal a tetején, és ha még tesznek rá karamell öntetet is, hmmmm. össze is futott a nyál a számba, és Stefannak köszönhetően tudtam inni a teámból is. A meleg végig futott rajtam, de utána a hideg is.
- köszönöm- válaszoltam neki hálásan, és rá mosolyogtam újból. Egyre jobban éreztem magamat, már csak a vizes ruha zavart.
- Köszi, mind kettőt – mondtam neki a telefonra, meg a biciklis ajánlatára.
- De azt hiszem tényleg jobb lenne most ,ha szárazon utazom haza – elvettem a telefonját és bepötyögtem a koli számát, majd kértem a szobánkat. Remélem Ange ott van. Szerencsére ott volt. Megkértem, hogy jöjjön értem, és hozzon valami száraz ruhát, amibe majd út közben átöltözöm, vagy még itt kint a mosdóban.

- Erre inkább nem mondok semmit… bár hazudnék, ha azt felelném, hogy ezt az ígéretedet nem hajtom be rajtad. – feleltem kedvesen, és gyermetegen megérintettem az orrát, olyan játékosan, mintha valami kópéságon kaptam volna a húgomat, bár Mira orrát meg szoktam fricskázni…komolyan, a menyasszonyom halála óta Ő volt az egyetlen nőnemű lény, akit közelebb engedtem magamhoz, de most megjelent ez a lány, és kőbe burkolózott szívem kezdett megrepedni. Tipikusa, mint valami földrengés, dobbant egyet, és egy mély repedés szaladt végig a masszív rétegen.
- Annak én is örülök… - szomorodtam el, és megint eszembe jutott az autóbalesetem, ahol ezt sajnos nem lehetett volna elmondani. De most jobb, ha ebbe nem megyünk bele, így is az egyetlen akinek elmondtam mindent, az a húgom volt, Ő tudta az egészet, az igazságot, a bennem zajló érzéseket, és volt olyan kedves, hogy ez kettőnk közt maradt. Egy vadidegent, nem is terhelnék ilyenekkel, mégha mindig is kísér a múltam, jobb lenne levetni, és hátrahagyni…
- Ez elég gonosz tőled…de egy ismerősöm, orvosin tanul, és a megfázást nem annyira lehet tovább adni. – jegyeztem meg viccesen, picit kötekedve vele.
- Akkor…esetleg vihetek át, ha nem veszed túl tolakodónak… - a csókból tanulva, inkább megkérdezem, de tényleg szívesen szervíroznék neki, amit még Miranda tanított meg, pillecukros forró csokoládé, jó sűrű, szinte krémes…nem nagyon konyítok a főzéshez, ha egyáltalán a forró csokoládé odatartozik ebbe a kategóriába, de azért vannak dolgok, amiket meg tudok valósítani.
Felhívta a kollégiumot, és ahogy fél füllel elkaptam a beszélgetést, lévén nem is volt olyan messze tőlem…de valami Angeline nevezetű lányt keresett, és bár ez egy gyakori név, volt egy az én ismeretségi körömben is. De most nem fogok kérdezősködni, nem rám tartozik a dolog.
Viszont sokat nem kellett várni, egy camero hangosan farolt be negyed óra múlva a kávézó elé, amit azonnal felismerne az ember, ahogy a járgányból kiszálló hosszú fekete hajú leányzót is, aki határozott lépésekkel besétált a kávézóba, majd keresztbe font kézzel megállt mellettünk.
- Hello Stefan… - vetett rám egy szúrós pillantást, majd Emilynek odanyújtott egy szatyrot, benne gondolom pár száraz ruhával.

A válaszára gyorsan elpirultam. annak ellenére, hogy csak álltam a csókját, nem folytam bele, még finomnak és puhának éreztem az ajkait. És belegondolva,hogy lehet, hogy behatja rajtam, amit csak a dolgok oldása végett mondtam, hát eléggé zavarba jöttem.
Csak belekortyoltam inkább a teámban gyorsan, hogy ne kelljen rá mit mondanom. Ha ez már nem flörtölés, akkor nem tudom mi.
- Ne csak én legyek beteg – kuncogtam el magamat. Ha össze vagyunk zárva valakivel, akkor át lehet, így elsőként a szobatársamat Anget fogom lefertőzni XD – bár nem áll szándékomban senkit sem megfertőzni. De félek tényleg megfáztam kicsit.
- köszönöm, már mint ha hozol nekem forró csokit – azt hiszem kezdtem zavarban lenni , és pont Stefan miatt. Le akartam rakni a bögrét, és megint csak remeget a kezem, de már sokkal inkább a hidegrázástól.
Elkértem tőle a telefonját, és akkor pedig picit összeért a kezünk. Gyorsan lesütött szemmel bepötyögtem a számokat, és Ange ahogy ígérte gyorsan meg is érkezett. Amint megkaptam a tasakot a ruhákkal adtam neki egy puszit, és gyorsan elsuhantam a mosdó felé. Gyorsan átöltöztem, de még így is fáztam picit. Azt hiszem engem már csak egy meleg fürdő fog felmelegíteni teljesen, meg még egy forró csésze tea. Láttam, hogy valamit beszélgettek, így lassan mentem vissza az asztalhoz.
- Köszönöm Ange, és azt hiszem menjünk iss, még mindig fázom – vacogtam kicsit, miközben átöleltem magamat.
- örültem a találkozásnak Stefan, remélem legközelebb nem ilyen dolog miatt futunk egymásba – mosolyodtam el picit, majd gyorsan le is léceltem, ne hogy puszit vagy valamit keljen adnom, így is tiszta piros voltam, és még mire a koliba érünk van egy sejtésem hogy keresztkérdések vonalában leszek XD

Emily elment a mosdóba átöltözni, addig Angelina, mintha legalábbis a nem régen megismert leányzó kemény kezű bátyja lenne, leült velem szemben, és már vártam, hogy a gyilkos pillantások után, szavakba is foglalja azt, hogy nagyon messze kerüljem el a kiscsajt. De helyette keresztbe tette a lábát, és lazán hátradőlt.
- Rég láttam, hogy így nézel egy lányra… - szólalt meg, én meg esküszöm zavartan mosolyodtam el, és még a tarkómat is megvakartam idegességemben, amit utoljára általános iskolában csináltam, ha kiszúrták, hogy füllentek.
- Azt hiszem most azt kell mondjam, hogy köszönöm a bókot… - nem ez illet ide, talán más kontextusban is hülyén hangzott volna, de most kifejezetten.
- Ugyan már…a kiscsajnak is kijár már valaki…de figyeld, szerintem Emily úgysem fog lépni, bár nem tudom mi történhetett kettőtök közt… - kezdett bele, majd előre hajolt, és elvett egy szalvétát, majd épp jött a pincér, így annak a kezéből meg lazán egy tollat, és felírt egy számot.
- Megcsókoltam, csak úgy. – mondtam, a pincér meg csak álmélkodott egyet, de nem tudni, hogy a toll miatt, vagy mert mondjuk nem követte épp figyelemmel, ahogy Emily után sietek, és kinn lesmárolom, ugyanis az ablakból tökéletesen rá lehetett látni az egész történésre.
- Hát…gyors lépés volt, az már biztos. De nem lepődök meg rajtad. – nem fejtette ki, hogy evvel mire gondol, csak kuncogott egyet, majd kikapcsolta a tollat, visszanyújtotta a pincérnek, akit egy laza kéz mozdulattal intett el. – Na, de itt van Emily száma, és nem tőlem kaptad meg…de elhívhatnád a buliba, neked is jót tenne, én meg úgyse szívesen hagynám a szobájában… - majd átnyújtotta a szalvétát, én meg rámeredtem egy darabig, majd gyorsan tűrtem a zsebembe, mert Emily már jött is visszafele, bár eléggé fázott még mindig. Én felálltam, mintha legalábbis a régi időkben lennék, amikor az illem még így kívánta, majd jött a búcsúzás.
- Esetleg elvigyünk téged is Stefan… - kérdezte Angelina.
- Nem, nem kell, köszönöm, megleszek. – nagyjából autóba is rettegek ülni, ha én vezetem, ha nem, de Angelina nagyon is tudta ezt, bár ahogy Őt ismerem nem ezért kérdezte, hanem hogy kellemetlen helyzetet csiholjon, hát szerintem sikerült.

Jasonnek, akinek már tartoztam egy ideje

Végre hétvége. Alig vártam. Ilyenkor többnyire a városban lófrálok, és próbálok minél több helyre elmenni. De olyanokra, amiket már ismerek egy jó ideje. De szeretek újra és újra betérni egy-egy klassz helyre. Például a külvárosi Mokka Kávézóba. Egy igazán szolid hely, ahol van lehetősége az embernek gondolkodni, és ha muszáj, átértékelni a dolgokat. Amikor van némi időm elmélázgatni, többnyire rájövök, milyen szörnyű is az én életem. Elvesztettem az embert, akit szerettem. Kirúgták, mert kiderült a tanár-diák viszonyunk. És mindezt miért? Egy pletykás ribi miatt, akinek szét kellett kürtölnie az egész iskolában a kapcsolatunkat. Azóta sokan úgy néznek rám, mint a véres rongyra. Pocsék érzés, de elviselem. És ez alatt az időszak alatt legalább rájöttem arra is, hogy mi tudja elfeledtetni velem a gondokat: a szex. Nem kell rosszra gondolni, nem vagyok prosti. Mindössze kicsit élvezem az életet, és azon vagyok, hogy ne essek szerelembe. Mert tudom, hogy az milyen pocsék tud lenni. Engem hajszál híján teljesen tönkre is tett. Valami mindig beüt egy kapcsolatba. Valami nem várt gikszer. Szóval inkább megmaradok a testi örömöknél. Nem hajszolom a helyes, szexi pasikat. Nem kérdezgetem meg, hogy "hé, ágyba vinnél?". Ezek a bizonyos dolgok csak úgy spontán megtörténnek. Annyi az egész, hogy nem utasítom vissza, ha egyszer adott a lehetőség. Mindig kihasználom a pillanatot, a mának élek. De hogy belemásszak még egy komoly kapcsolatba, ami úgyis ugyanúgy végződne, na azt köszönöm, inkább kihagyom.
Rendeltem egy kávét tejszínhabbal, aztán leültem az egyik üres asztalhoz. Lehetett válogatni, csak úgy sorakoztak az üres asztalok. Konkrétan az egész kávézóban három ember volt rajtam kívül, és mindegyik szétszórtan helyezkedett el a helyiségben. Leültem egy negyedik helyre, aztán amíg vártam a kávémra, elővettem egy könyvet, ami a táskámban lapult, és elkezdtem olvasni. Valamivel el kell ütnöm az időt. Főként mert iszonyatosan unatkozom. Kéne valami izgalmat hozni ebbe a napba. De úgy tűnik, erre szolgál a könyv, amit szorongatok. Bár az "Elfújta a szél" -ben több a szerelem, mint az izgalom. De nem érdekel, megteszi egy szombati kis kikapcsolódásnak.