Faház(ak) az erdőben

Tárgy: Re: Faház(ak) az erdőben Hétf. Feb. 21, 2011 1:38 am

Laurine ^^

Péntek volt, a templom torony este hatot kongatott…ennyire nem leszek drámai, de annyi biztos, hogy mielőtt feltettem a bukó sisakomat, az órámra pillantotta, és a mutatok szerint épp hat óra volt, amikor is nagyban magam mögé utasítottam az Akadémiát, ahol a tanárok szeme előtt folyt a banzáj. Lányok szöktek át a fiúkhoz, vagy épp fordítva, vagy szimplán lementek a városba, hogy valami szórakozóhelyen játsszák a nagylányt, becsempésznek valami alkoholt, lapos üvegekben, sorban kérik a zenét a gépen, és feltűnően rázzák magukat…sajnos nekem ezek nem igazán jöttek be, jobban kikapcsolt, ha kétszázzal száguldhattam végig, ki a városból, magam mögött hagyva a fényeket, és elveszve a dombos tájban, a fák közt, hogy feleszméljek, ahogy pár esőcsepp nagyot koppant a sisakomon.
Lejjebb kell vennem a sebességet, mert az út azonnal vizesen csillogott, és a kanyarok bevétele nehézkessé válik. Csúszik a kerék, mielőtt kisodródnék, bár most vagyok olyan hangulatban, hogy nem zavarna, egyedül a jármű miatt aggódok, mivel nem az enyém. És, mert egy baleset nem jönne most jól, a hétvégén forgatás van, és ez a kétkerekű csoda, onnét lett ellopva. Csak ki akartam próbálni hogy berreg a kicsike az úton… mondhatom szépen teljesít.
Mindenesetre leállítom a motort, egy darabig gurítom az út szélén, de az eső csak nem hagy alább, és jobban zuhog, én meg lassan az orromig sem látok, és ha minden igaz, túl messzire mentem, hogy legyen értelme visszafordulni, a motorra nem ülhetek, szakad az eső, nem látok semmit. És nem hiszem, hogy pont jön erre egy olyan autó, amire feltehetnénk. De az a szerencse, vagy ha apám filmjeit nézzük, pech, hogy nem messze mintha valami épületet látnék…kicsit gyorsítok a lépéseimen, amennyire a motort tudom gyorsabb tempóban tolni, és közelebb jutok a faházhoz.
A motort letámasztom, remélem nem lopják el, mert nekem annyi! Majd benyitok, teljes sötét, próbálom kitapogatni a kapcsolót, csak úgy csöpög rólam a víz.
Lekapom a kabátomat, a kandallóhoz lépek, még épp van benn tűzi fa, csak meg kell gyújtani, amivel elszórakozom egy darabig…ennyit az érettségiről, hisz még egy kandallót se tudok beizzítani. De egyszercsak fellobban a láng, majd egy törülközőt keresek, melyet magamra terítek, majd a konyhaféleséghez lépek, hátha van valami kaja…de ekkor kopogtatnak, pedig van még pár faház, bár eléggé elszórtan vannak ezek, nem is tudom ki tölti fel őket, és hogy hogyan lehetséges, hogy nem fosztották még ki?! Mindegy is most, majd folytatom a kaja vadászatot, miután megnéztem ki ilyen kétségbeesett…nem is tudom, de tudnék örülni egy sütemény árus kislánynak, éhen halok. Úgy tűnik eléggé levezettem a feszültséget, hogy rájöjjek, ma még nem ettem egy falatot sem.
Ledobom a törülközőt, amivel összeborzolva szárítok kicsit a hajamon, így egy trikóban és nadrágban nyitok ajtót, ami előtt egy ázott leányzó áll, szinte remegve a hidegtől. Eléggé lehűlt az idő, és lehet ez a eső most nagyon beállt. Én meg csak egy dzsekiben jöttem el…
- Hello…gyere beljebb, mielőtt még jobban elázol. – mondom udvariasan, majd félre állok, megvárom, hogy beljebb lépjen, és próbálok mihamarabb előkeríteni egy száraz törülközőt Neki is.
- Tessék. – lépek oda, és finoman ráteszem a törülközőt.

Tárgy: Re: Faház(ak) az erdőben Hétf. Feb. 21, 2011 3:20 am

Apa és anya között napról napra csak romlik a helyzet. Igaz, hogy apát kivéve mind bentlakásosban vagyunk, így nem sokat találkozunk, és nem sokat érezhetünk abból, ahogy eltávolodnak egymástól. De mégis érezzük azon ritka alkalmakból, amikor együtt vagyunk. És meg is sínylünk minden ilyen találkozást. A karácsony például kész rémálom volt. Épp hogy csak a tányérok nem repkedtek. De amikor épp nem veszekedtek, a levegő akkor is annyira tele volt feszültséggel, és olyan fagyott volt, hogy hiába a kandalló minden melege, mi így is majd' megdermedtünk az ősök társaságában. Mandyvel épp a minap emlegettük fel az ünnepekről maradt "szép emlékeket", miután véletlenül meghallottuk, mit mondott anya az ügyvédjének telefonon. Ez a válás dolog már egyre biztosabbnak tűnik. És mi nagyon nem szeretnénk ezt, ezért eldöntöttük, hogy a kezünkbe vesszük a dolgokat, amíg még nem késő. Úgy beszéltük meg, hogy először én puhatolózok kicsit apunál kettejükről, a terveikről, Amanda meg anyunál, mielőtt konkrét tervet kovácsolnánk. Apához Kevin talán jobb lett volna, de ő nem ér rá ezen a hétvégén, így mégsem fiús beszélgetés lesz a dologból, de majd megoldom - határoztam el magamban.
Péntek lévén ma kicsivel előbb fejeződött be a tanítás, hogy akik esetleg hazautaznának a hétvégére, legyen idejük összecsomagolni, és elérni a buszt, vonatot, kompot, vagy mit tudom én mit, amivel hazajutnak. Én is igyekeztem kihasználni ezt a kis időt, hamar összecsomagoltam egy hátizsákba csak annyi ruhát, amennyire két nap alatt szükségem lehet, és már rohantam is a kocsimhoz, aztán pedig száguldás haza. Csak útközben vettem észre, hogy nem is cseréltem le az iskolai egyenruhámat. Sebaj! Majd otthon. Otthon... de furcsa most négy év bentlakás után még mindig így gondolni arra a házra, mint mikor még egy családként éltünk ott. Annyi minden megváltozott azóta, és őszintén szólva azt hiszem, a St. Trinian's már sokkal inkább az otthonom lett, mint a családi házunk. Talán épp ez az. A családin lenne a hangsúly, de ez a szó lassan elveszíti esetünkben a jelentőségét. Vagy csak nálam jelent már mást...
Megérkeztem. Apa autója nincs a feljárón. Különös. Pedig mindig itt felejti. Hacsak anya nem szól rá, nem parkol be a garázsba. Szóval vagy nincs itthon... vagy nem tudom. Pedig hagytam neki üzenet. Többet is. De hát őt telefonon elérni néha nehezebb, mint betörni a pápa magánlakosztályába. A kulcsomat meg a suliban felejtettem. Na szép! Nincs más választásom, mint visszaülni a kocsiba, és várni...
Másfél óra dekkolás, és további öt üzenet után úgy döntök, visszaindulok. Apa talán üzleti útra ment, vagy... Nem, nem! Elhessegetem a fejembe ötlő, nem túl szimpatikus gondolatokat, amelyekben egy ismeretlen nő is szerepel, és inkább gázt adok, hogy még sötétedés előtt visszaérjek. Alig teszek meg pár kilométert kiérve a városból, amikor egy nagy pukkanás üti meg a fülemet, majd az autó nehezen kezelhetővé válik, hogy le is sodródom az útról. Pont ez hiányzott! Kiszállok a kocsiból, és dühösen toppantok egyet a lábammal, mikor meglátom, hogy defektet kaptam. Kezd nagyon elcs*szett lenni ez az este. És erre jön, hogy nincs térerő, az eső pedig egyre jobban rázendít. Így nehezen jutok vissza még ma este. Ennél boldogabb már nem is lehetnék. Most választhatok, hogy visszaülök a kocsimba, és nyomorgok benn egész éjjel, vagy szerencsét próbálok a közeli fakunyhónál, ahonnan kellemes meleget sejtető fény szűrődik ki, megkockáztatva, hogy esetleg valami őrült remetefazon lakja. Némi tépelődés után a második mellett teszem le a voksom, és kikapva kocsimból a hátizsákom, megindulok a vityilló felé.
Egy-két koppanás után már fel is tárul előttem az ajtó, majd nagy meglepetésemre egy fiatal srác fogad igencsak udvariasan. Nem tudnám megmondani, hogy honnan, de nagyon ismerős nekem. Talán Welton-os. Nem kizárt. Korban is beleillik.
- Szia! Köszi - trappolok be mellette bőrig ázva. Iskolai egyenruhám már telesen rám tapad, de kapok is rögtön egy törölközőt, hogy megszárítkozzak kicsit.
- Köszönöm - pillantok hálásan ismét a srácra, majd ösztönösen a meleg kandallóhoz kezdek oldalazni.
- Te is idemenekültél a vihar elől? - kérdem, és közben helyet foglalok a tűz melletti egyik fotelben, aztán összekuporodom, és a hajamat kezdem szárítgatni a kapott törölközővel.
- Egyébként Laurine Brooks vagyok - mutatkozom be amint észbe kapok. - De szólíts csak Larának - teszem hozzá egy kedves, ám még mindig kicsit didergős mosollyal. - Ne haragudj, de... jól sejtem, hogy Welton-os vagy? - kérdem kicsit bizonytalanul.

Tárgy: Re: Faház(ak) az erdőben Hétf. Feb. 21, 2011 9:02 pm

Iskolai egyen ruhában volt a leányzó, de sokáig nem akartam elidőzni rajta, ugyanis szépen átázott már a ruhája, és illetlennek éreztem, hogy tovább bámuljak, még ha tekintetem már csak magától is ragadt ott, és nem felderíteni akarta minden porcikáját, szimplán elkalandoztam fejben. De szerencsére lefoglalt az, hogy törülközőt kerítsek Neki, ahogy az le is takarta a látványt, így inkább a konyha felé tekingettem, hogy vajon fogok-e találni valami konzerv ételt legalább, hogy összedobjuk, és az átmelegítsen…egy zöldség leves is megtette volna, ami alapból borzasztóan sós, és teljesen mű íze van, de legalább valami forró lötty. De lehet teába még reménykedhetünk…
- Motorral elég kínos ilyen időben száguldozni, és az út túl kacskaringós, nem akartam próbálkozni…az autósok is gyorsan hajtanak, és szépen lesodornának az útról. – magyarázom el röviden a problémát, ha már rákérdezett, hisz tényleg ez volt az oka, hogy nem indultam el visszafelé, meg amúgy úgyis ráérek, és nem zavart volna egy elázás sem, csak a járgány épségét féltettem leginkább. Meg minek mennék vissza, hogy valamelyik őrült lerángasson egy buliba, annak nem lenne jó vége, most érzem…
- És Te… - kérdeztem vissza kedvesen, hisz ha már Ő érdeklődött, nekem is illendő, meg valahogy Ő jobban néz ki úgy, mint aki bajba került, mint én, aki mintha itt lakna, olyan lazán sétálgat ide-oda. Bár egyszerűen nem tudok most leülni, olyan tehetetlennek érzem magamat, hisz ha csak én lennék, akkor talán már rég elaludtam volna a kanapén, ami a tűt előtt van, de így kötelességem segíteni valamit…komolyan, mint egy céltudatos szuperhős. A lényeg, hogy a konyhában nézelődök valami ehető után, miközben odapillantok a jövevényre, aki a tűz előtt próbál megmelegedni, és a haját törölgeti.
- Örvendek Lara…Nicholas Pilgrim vagyok, de mindenki csak Nucky-ként ismer. – nem is tudom miért mondom mégis mindig a Nicholas-t, amikor maguk a tanárok se tudják, kivétel az ilyen kekeckedők, akik csak azért is, direkt kimondják végig, teljesen máshol kihangsúlyozva.
Semmi ehető, de mintha friss teafüvet találnék az egyik polcon, ahol csak remélhetem, hogy patkányok, de még csótányok sem tanyáznak. Még elég jó illata van, talán valaki erre tévedve itt hagyta.
- Nos Lara…csak egy doboz epres teával tudok szolgálni, és reménykedjünk, hogy van a csapban víz. – pedig lehet oda kéne mennem, bár nem olyan nagy ez a kis ház, hogy akár normál hangban ne halljuk a másikat, csak nem akarom, hogy esetleg úgy tűnjön, hogy valami őrült nagy távolságot tartok Tőle. Előkeresek valami edényt, amiben vizet melegíthetek, és odasétálok a lányhoz, leülve a másik fotelba, feltéve egy puffra a lábamat.
- Igen. Ez ennyire nyilvánvalóan látszik?! Bár gondolom nem jobban, mint a Te St Trinian’s-os kiléted. – mutatok az egyen ruhájára, majd nevetek egyet.

Tárgy: Re: Faház(ak) az erdőben Vas. Feb. 27, 2011 5:52 pm

A srác zavart pillantásait követve veszem csak észre, hogy mennyire nem helyénvaló a megjelenésem. Persze ezt a kellemetlen helyzetet a szeszélyes időjárás szülte, és nem tehetek róla, hogy bőrig áztam, és a ruháim úgy tapadnak rám, hogy minden tökéletesen kivehető, de azért nem ártana eltakarni magam. Ezért is pislogok olyan hálásan a fiúra, amikor a segítségemre siet egy kellemesen meleg, száraz törölközővel.
- Áh, szóval motorral jöttél? - mosolyodom el a magyarázatára. Mindig is vonzottak a motoros pasik. Az olyan szexi tud lenni. És én is szeretek száguldozni, bár egyedül nem ülnék fel ezer köbcenti feletti motorra. Annyira azért nem bízom a saját vezetői képességeimben, így a jogsival inkább nem is próbálkoztam. Egyébként is izgalmasabb egy helyes srácot ölelve száguldani, mint egyedül. De gyorsan elhessegetem ezeket a gondolatokat, és elkapva a tekintetem inkább a kandalló előtti fotelben telepedem le, mielőtt még a srác bármit is leolvashatna az arcomról. Így is elég kínos az, amilyen ázottan ide betoppantam.
- Tényleg veszélyes lehet ilyen időben kint a főúton motorozni - adok neki igazat bólogatva. Közben egyre inkább összekuporodom, és egyre közelebb hajolok a tűzhöz. Bár talán jóval egyszerűbb, és okosabb lenne átöltözni. Ha már van nálam száraz ruha. És kényelmesebb is lenne, mint az iskolai egyenruha. Tekintetemmel azt keresem, hol öltözhetnék át. Csak két helyiségből áll ez a kunyhó: amiben most ücsörgök, meg egy konyhaféleség. És persze a mellékhelyiség. De van egy olyan érzésem, hogy ott jóval hidegebb van, mint itt a kandalló mellett.
- Hát... én azt hiszem, még szerencsétlenebbül jártam - sóhajtom válaszként a be nem fejezett kérdésére. - Inkább nem ecsetelném, mennyire szerencsétlen vagyok. Legyen elég annyi, hogy defektet kaptam, és lesodródtam az útról. Aztán mire eddig elbattyogtam, már bőrig áztam. Rémes ez az idő. Szakad, mintha dézsából öntenék. De bár felértem volna ésszel, hogy esőkabátot is pakoljak - forgatom a szemeimet. De mit van mit tenni, ha az eszem teljesen máshol járt, amíg csomagoltam.
- Én is örvendek, Nicholas. Nucky - mosolyodom el ez a becenév hallatán. Érdekes és szokatlan, de tetszik. Akárcsak a gazdája. Helyes pasi és kedves is. Igazán szimpatikus. De én már megint kalandozok, miközben ő a válaszomra vár.
- Csak ismerős voltál és gondolom nem máshonnan, mint a Weltonból - magyarázom meg a tippemet. - Úgy rémlik, láttalak már ott párszor, mikor átlógtunk a csajokkal - vigyorodom el.
- Igen... valóban St. Trinian-os vagyok... - nézek le ismét a ruhámra. - Tényleg... ideje lenne már átöltöznöm, mert ebben előbb-utóbb átfázom - kapok ismét észbe.
- Megtennéd, hogy... - szólok utána, amint belép a konyhaszerű helyiségbe teát készíteni - megvárod, hogy ruhát cseréljek? - kérem, és közben száraz ruhákat pakolok elő a hátizsákomból. Időközben a kezembe akad egy szendvics is, amit minden bizonnyal anyám süllyesztett a táskámba, amíg nem figyeltem. Én nem vagyok éhes, és nem is gyakran szoktam vacsizni, de azért kiteszem az asztalra, hátha Nucky megéhezne. Elég csalódottnak tűnt a hangja, mikor bejelentette, hogy csak tea van. Ha becsukódott mögötte az ajtó, kibújok a nedves ruhákból, majd kiterítem őket a kandalló előtti szárítóra, aztán gyorsan öltözni kezdek.

Tárgy: Re: Faház(ak) az erdőben Vas. Feb. 27, 2011 9:12 pm

- Igen, kinn támasztottam le, vagyis inkább a ház háta mögött, nem kéne, hogy lába kéljen, vagy inkább kereke… mindegy, ez olcsó poén volt. – eresztek meg egy mosolyt. Remélem tényleg nem vitték még el, mert akkor nekem annyi…így is reménykedtem, hogy ne legyen baja, mert pár nap múlva kezdődik a forgatás, és Jason kitekeri a nyakamat, mert eléggé drága járműről van szó.
- Igazából nem is az enyém, csak kölcsön vettem… - vallom be végül, de nem olyan bűnbánó hangnemben, hanem csak közlöm, mint tényt. Aztán ha rosszul veszi ki magát a dolog, majd magyarázkodom, mindig csak lényeget elmondani, ez egyfajta alapelv nálam, kerülni a fölösleges szócséplést! Bár igazából nem akartam felvágni a motorral… komolyan nem, aki ismer, az pontosan tudja, hogy nekem az ilyen dolgok természetesek, és nem dicsekszem velük. Bár a lányok képesek elalélni és órákig nyavalyogni, hogy vigyem el őket egy körre… csak egy baj van, hogy jobban félteném a két kerekűt egy visító lánytól, mintsem a csajt, hogy leesik. Nem vagyok egy érzéketlen alak, csak a mai lányoktól kapok agybajt.
- Annyira nem lenne gázos a helyzet, csak mondom, más motorját nem szívesen tennék tönkre. – evvel persze nem felvágni akarok, vagy ilyesmi, csak tényleg tudtam volna még hajtani a járgányt, de jobban féltettem a motor épségét, mint a sajátomat. Erre azt mondanák, hogy őrült vagyok, adrenalin függő, mazochista, satöbbi…de ilyen vagyok.
- Remélem komoly bajod nem történt…lesodródtál az útról, az azért komoly lehetett. – én már csak tudom, hogy vizes útról lekerülni, nem egy szimpla dolog, hanem az autót elkaphatja a lendület, megpördül a levegőbe…főleg egy defektnél, akkor teljesen elveszteni az irányítást, volt már nem is egy ilyen jelenetem, és elég sok tényleg halálos sérüléssel, de minimum egy agyrázkódással zárul.
Közelebb lépek hozzá, mintha tudnám mit kéne vizsgálni, vagyis nem fogok itt kérkedni evvel sem, nagyjából tisztába vagyok a dolgokkal.
- Nagyon bánnád, ha megvizsgálnálak… mármint semmi komoly, csak megnyugtatna, mert mielőbb orvost kéne hívni…valahogyan… - mondom, hisz nincs térerő, majd ha engedi, finoman megtapogatom a fejét, majd utána megkérem, hogy kövesse szemeivel az ujjamat, és ha ez megvan, akkor talán egy enyhe agyrázkódást lehet megállapítani, de mindenesetre egy kiadós pihenés jól jön majd.
- Gondolom, hogy onnét… nem néznék ki valami jól ilyen szerelésben. – mondom viccesen az uniformisára utalva. – Szóval te s azok közt vagy, akik át szoktak lógni… - nem akarom elkönyvelni valami olyan lánynak, mert igazából nem úgy néz ki, mint aki csak eszeveszett mód bulizik, és a férfiak kegyeit keresve adja oda bárkinek magát, de tévedhetek, hisz ember vagyok.
- Ha van ruhád, akkor igen, célszerű lenen átvenned… - mondom, majd ráeszmélek, hogy valószínűleg itt akarja, így jobb, ha valahová elmegyek. – Persze, itt sem vagyok… - és a konyhában ügyelem a víz lassú forrását.
Fel-alá járkálok a konyhában, a rezsó alig melegíti a vizet, és be kell valljam, egy szál trikóban, kissé vizesen elég hűvös is van itt kinn, és mezítláb meg szörnyű a hideg kövön lépdelni.
Az ajtóhoz lépek, nem akarok kukucskálni, vagy ilyesmi, de most nem szólhatok oda, hogy kész van-e már, mert itt megfagyok kinn, nagyfiú vagyok már! Így a fal mellette lecsusszanok, és bambulok ki a fejemből, de egyszercsak ráeszmélek, hogy egy is résen át pont látom, ahogy Lara öltözködik. Kicsit elragad a látvány, majd megszólal a mobil telefonom… pedig azt hittem tökre nincs térerő, tapogatom, de kinn van az asztalon…
Becsukva a szememet, próbálok eljutni a telefonig, miközben „bocsánatot” rebesgetek, de valami átbukok, és a földön landolok, és a telefonom is elhallgat.

Tárgy: Re: Faház(ak) az erdőben Szer. Márc. 02, 2011 8:52 pm

Elnevetem magam a poénkodásán. Szerintem tényleg vicces volt, és nem csak egy olcsó poén, bár tény, hogy kisebb lett volna a hatás, ha nem így, ilyen zavartan adja elő a végét.
- Nem hiszem, hogy túl sok tolvaj járna erre ilyen ítéletidőben, de persze nem árt az óvatosság - bólintok fülig érő szájjal. Én sem láttam a motort idefelé jövet, de még a házat is alig, annyira szakad az eső. Bár ha hátul parkolta le, az megmagyarázza, hogy miért nem láhattam sehol a ház előtt. Pedig kíváncsi lennék, milyen motor az, amit ennyire félt.
- Áh, szóval nem a sajátod - így már érthetőbb. Minden bizonnyal az egyik haverjáé. Ebben az esetben én is óvatosabb lennék. Na nem mintha egyébként a saját holmimra nem vigyáznék. - Érthető - bólintok ismét.
- Nem, nem, jól vagyok - kapok reflexszerűen a homlokomhoz. Tény, hogy sodródás közben, amíg egy pár pillanatra elvesztettem a kocsim felett a kontrollt egy kicsit beütöttem a fejem az oldalablakba, de tényleg nem komoly. Csak egy kis koppanás. Nem is nagyon érzem már. De úgy látszik, Nuckynak hiába magyarázok, hiába bizonygatom, hogy jól vagyok, akkor is meg akar vizsgálni. Úgy érzem, felesleges az ellenkezés, talán nyugodtabb is lesz, ha hagyom kicsit orvososat játszani, így a kérését teljesítve követem tekintetemmel az ujját, amit a szemem előtt mozgat, és engedem, hogy letaperolja a fejemet is. Na ugye, hogy semmi komoly? Rendben leszek, amint száraz ruhákba bújhatok.
- Na igen... biztosan érdekesen festenél a St. Trinian egyenruhájában - kuncogok halkan a gondolatra. - Bár ez itt Skócia. Itt a férfiak is szoknyába öltözhetnek... - mondom széles vigyorral. A helyieknek talán ez megszokott, de nekem ez továbbra is ugyanolyan mókás, mint mikor ideköltöztünk, és először láttam férfit itteni népviseletben.
- Hát... néha igen - vallom be a srácnak, mikor rákérdez, hogy én is ilyen átlógós vagyok-e. - Egész jó bulik szoktak lenni felétek, amik sokkal izgalmasabbak, mint a négy fal közötti gubbasztás, ezért elég nehéz lenne nemet mondani, amikor a csajok elkezdenek nyaggatni, hogy menjünk - magyarázkodok továbbra is szélesen vigyorogva. Aztán végre magamra maradok, és kibújhatok a nedves, hideg ruhadarabjaimból. Már nagy részét át is cseréltem, épp alsóneműben és egy szál farmernadrágban vagyok - vagyis még azt sem vettem fel rendesen - amikor az asztalon megszólal egy telefon. Ezen el is csodálkozom most rendesen, hisz az én mobilomon semmi térerő nem volt az előbb. Aztán megpillantom Nuckyt, amint a szemét becsukva botorkál kifelé a konyhából a mobilja után tapogatózva. Gondolom segítek neki, hogy ne szerencsétlenkedjen itt, amúgy is elég vicces látványt nyújt, ahogy vakon nyúlkál ide-oda, de akkor elbukik valamiben, és elterül a padlón.
- Te jó ég! Jól vagy? - fordulok inkább felé az asztal helyet, és oda is lépnék, hogy felsegítsem, de felbukom a saját nadrágom szárában, amit még nem húztam fel rendesen, és egyenest Nuckyra zuhanok. Nah, ez elég kínos! Érzem, hogy elönti az arcomat a pír, de pár pillanat múlva már sokkal inkább látom a helyzetet viccesnek, mint zavarba ejtőnek, ezért kitör belőlem a nevetés.
- Ne haragudj - szabadkozom, és próbálok valahogy felkászálódni, de a nevetést még mindig nem tudom abbahagyni.

Tárgy: Re: Faház(ak) az erdőben Csüt. Márc. 03, 2011 12:06 am

Nevet egyet az ócska poénomon, de lehet igazából kinevet, bár be kell valljam, ez nem valami bepróbálkozás akart lenni, persze előfordul, ha zavarban vagyok, akkor viccelődöm. Nem egyszer szóltak már meg ezért, hogy egy edzett fazon, aki olyan félelmetes mutatványokat csinál meg, miért kerülhet zavarba, arról nem is beszélve, hogy olykor lányok előtt… szerintem akkor van ez, ha a stréber énem, ahogy a nővérem mondta mindig, van előtérben… kicsit fura ez a kettős személyiség, persze nem beteges, mert teljesen elvannak normálisan, csak fura.
- Hát nem vagyok paranoiás, de lehet épp azt gondolják, hogy ilyenkor nem gondolná senki, hogy lopnak, ezért tulajdonítanak el minden mozgathatót. – mondom egy mosollyal. De lehet ki kéne mennem megnézni, hogy itt van-e a motor, de nem az eső miatt nem megyek ki, hanem mert az egyik ablakból pont rálátni, így oda is lépek, elhúzva kicsit a megfeketedett függönyt. – Ott van a drága…még nem vittél el. – jegyzem meg így az orrom alatt, de lehet be kellett volna hoznom, nehogy bármi baja legyen, simán elfért volna itt benn, és enyhén nézne hülyének most akárki, hogy szinte babusgatnám a gépet.
- Igazából munkaeszköz, csak elhoztam, hogy kipróbáljam. – engedem el a függönyt és fordulok vissza hozzá, persze nem akarok itt avval jönni, hogy kaszkadőr vagyok, csak igazából tényleg munkaeszköz és nem csórt dolog.
Igazából követi a szemeivel az ujjamat, de kicsit remeg a kezem, nem tagadhatom, mert nem is figyelem, vagyis nézem őt, talán túlontúl is elveszek a pillantásában. Olyannyira, hogy nem is figyelem hanyadjára húzom már el az ujjamat előtte. Majd észbe kapok, finoman megtapogatom a fejét, a friss eső, ahogy haját borítja felerősíti annak magával ragadó illatát, és elbódít egy pillanatra. De talán tényleg semmi baja, hisz nem vagyok orvos, honnan tudhatnám…
- Hát, szerintem semmi komoly nem lehet… de ha szárazabba öltöztél, akkor talán dőlj le a kanapéra. – mondom, egy mosollyal.
Én is elnevetem magamat, ahogy elképzelem magamat egy ilyen miniszoknyában, és ingben nyakkendővel… egy lány csinosan mutat benne, mármint túl feltűnő, nem bírom azokat a lányokat, akikből túl sok minden látszódik már az első pillanatban, kicsit régi módi vagyok lányok terén.
- Hát…örülök, hogy nem az az iskolai viselet, fiúknak szoknya, lányoknak meg nadrág, mi?! – kérdezek vissza viccesen.
- Nem nagyon tudom, ha lehet nem vagyok ott olyankor… most is leginkább azért jöttem el, mert nem akartam részt venni megint egy ilyen buliban. Bár engem is van, hogy elcsábítanak… de igazából unatkozni szoktam a bulikon, vagy ülök a sarokban, de szerintem eddig még talán csak egy-egyen voltam, mert mindig odavagyok forgatni. – szalad ki a számon. Majd jobb is, hogy a konyhába megyek teát csinálni, hogy végre átöltözhessen.
Meglepődök, hogy megszólal a telefonom, hisz semmi térerő nem volt, de hát vannak meglepetések, de hagyhattam volna, hogy csöngjön. Csukott szemmel próbálom kitapogatni mi merre lehet, de végül csak elbotlok valamiben, de ez nem elég Lara elbotolva a fel nem húzott nadrágjában rám zuhan.
- Semmi baj, szerintem is röhejes… - jegyzem meg viccesen, majd egy hajtincset finoman a füle mögé simítok, majd nem is tudom miért, átfogom a nyakát és megcsókolom.
- Uram isten…sajnálom… tényleg, nem tudom mi ütött belém. – vallom be, amikor eltávolodom tőle, és óvatosan kikászálódom alóla.

Tárgy: Re: Faház(ak) az erdőben Vas. Márc. 06, 2011 7:33 pm

Figyelem Nuckyt, ahogy odasétál az ablakhoz, hogy leellenőrizze, megvan-e még a "kis drágája". A tekintetemmel követem minden mozdulatát. Igazán vonzó pasi... legalábbis nekem nagyon bejön. De lehet csak ez a romantikusnak is nevezhető helyzet miatt gondolom így. Kettesben, egy elhagyott fakunyhóban, melynek az eső ütemesen dobol a tetején. Kandallótűz. Mi kell még ahhoz, hogy egy magamfajta fiatal lány megzavarodjon? Nem sok minden. Talán egy kis andalító zene, meg például forralt bor, vagy forrócsoki, esetleg tea...
- Persze, végül is jobb félni, mint megijedni, nem igaz? Az óvatosság sosem árt - bólogatok alátámasztásként a saját szavaimra halvány mosollyal az arcomon, és komolyan is gondolom, amit mondok, de azért mégsem hiszem igazán, hogy ilyen időben itt, az elhagyott faházak között túl sok rabló garázdálkodna. Persze sosem tudhatjuk, ezért is jobb az elővigyázatosság. Sajnos manapság már bármi megtörténhet.
- Munkaeszköz? - kapom fel a szóra a fejem, és elcsodálkozva nézek Nuckyra. Vajon milyen munkát végezhet a motorral, ami mellett tanulhat is egy bentlakásos iskolában? - Talán versenyzel vele? - kérdezek rá az elsőre, ami eszembe jut, bár a kifutófiú is szóba jöhetne, de nem hiszem, hogy a Weltonban vagy akár a St. Trinian-ben akadna olyan diák, akinek ilyen módon kellene zsebpénzhez jutnia. Főleg az elit réteghez tartozó emberek csemetéi, de még igazi arisztokraták is előfordulnak ezekben a sulikban, és azok, akik csupán ösztöndíjjal kerültek be, sem épp a legszegényebbek. Persze nem tudhatom, de Nucky most igazán kíváncsivá tett.
- Rendben, dokibácsi - húzódnak kissé pimasz mosolyra ajkaim, miután megvizsgált, és közölte a diagnózist. - Majd ledőlök kicsit... - végül is ártani nem árthat a pihenés, meg amúgy se igen tudok itt mit csinálni. De mondjuk elég érdekes is lenne, ha unalmamban elkezdenék itt ugrabugrálni, táncolni, vagy például énekelni. Viszont egy-két tankönyv megbújik a táskámban, amelyeknek még hasznát vehetem, ha jobban nem tudok kitalálni... vagy ha Nucky nem bizonyulna elég szórakoztató társaságnak.
- Én annyira nem is bánnám a dolgot. Jól megvagyok nadrágban is, ti viszont... - kuncogok kicsit. - Egy sulira való szoknyás srác... Azért azt mindenképpen megnézném - tör ki belőlem a nevetés.
- Akkor ebben valószínűleg az ellentéted lehetek. Na jó, nem azt mondom, hogy teljesen buli-őrült vagyok, de én igenis szeretek bulizni, társaságban lenni, a barátnőimmel lógni, és ismerkedni... - magyarázom mosolyogva. Igazából most is szívesebben lennék egy weltonos bulin, mint itt az isten háta mögött átfagyva... Persze Nuckyval nincs semmi bajom, örülök, hogy megismertem, és még mindig jobb, mintha egyedül lennék, de mégis tudnék ennél jobb elfoglaltságot is.
- Forgatni? - kapom fel aztán a fejem, mikor leesik, hogy mit is mondott. Utólag konstatálom, hogy még a szám is tátva maradt, ezért gyorsan be is csukom.
Az öltözködés közben kialakult felfordulás eredménye az, hogy alsóneműben, és egy szál farmerben, amit még nem is rángattam rendesen magamra, ráesek a földön elterült Nuckyra. Elsőre nagyon cikinek tűnhet a helyzet, de végül mindkettőnkből kitör a nevetés. Végül pedig... megcsókol. Először meglepődöm, és össze is zavarodom kicsit, ezért nem is válaszolok a magyarázkodására rögtön, csak nagy szemekkel nézek le rá, de szerencsére időben észbe kapok, és mielőtt meglóghatna, vagy akár befejezhetné a szabadkozást, egy újabb csókkal fojtom belé a szót. Őszintén szólva én sem teljesen értem, hogy mit is csinálok, vagy hogy miért, de... most ezt kellett tennem. Aztán rajtam a sor, hogy zavarba jöjjek, és piruljak, főleg, amilyen pózban vagyunk, rajtam pedig még ruha sem nagyon van. Gyorsan felpattanok, magamra cibálom a farmerom, és egy pulcsit, közben azon töröm az agyam, mit is mondjak, de semmi értelmes nem jut eszembe.

Tárgy: Re: Faház(ak) az erdőben Csüt. Márc. 24, 2011 7:04 pm

- De igazad van, itt talán nem keresi senki… csak be kell valljam, és ez talán már elég gázos, de sajnálom kinn hagyni az esőben, csak gondoltam nem nevettetem ki magamat avval, hogy behozom a kandalló elé. – nevetek egyet, mert igazából gondoltam erre az opcióra, csak elég hülyén festettem volna, egy ekkora motorral benn egy külvárosi faházban. Legalábbis én tuti kiröhögnék egy ilyen látványt, abszurd, és talán kicsit perverz is lenne.
- Hát… - jövök kicsit zavarba, mert tényleg nem akarok itt felvágni a dologgal, meg ugye szeretem normálisnak mutatni magamat és ez a kaszkadőr dolog ilyen tombolás csak, hogy mindenki megnyugodhat, normális vagyok, és nem egy robot. Ezt az öcsém mondogatta mindig, hogy aki ennyit tanul, az biztosan valami cyborg, mert senki nem lehet ilyen okos! – Nem verseny. – pedig rá kellett volna bólintanom, akkor talán hanyagolhatnánk a témát, csak az a baj, hogy a verseny az, amit nem is az, hogy elítélek, csak szimplán abba nem mennék bele, mégha egyszer enyhén betépve ki is próbáltam egy gyorsulást. De a lényeg, hogy már elszóltam magam, nincs mit tenni, terítsem ki a kártyáimat, és kész.
- Kaszkadőr vagyok. – mondom nagy zavartan, de a lehető legszerényebben, mert tényleg ez csak olyan hobbi nálam, még talán nem is életstílus, csak szeretem csinálni, és kicsit kikapcsol, vagy épp felpörget a tanulásra.
- Komolyan, egyszer csak a te kedvedért beszerzek egy skót szoknyát…bár azt mondják elég szellős viselet, mert ha minden igaz, akkor alsónadrág nélkül kell viselni hivatalosan. – ezt most nem is tudom miért mondtam, és ettől még jobban zavarba jövök, komolyan néha nem tudom befogni a számat, vagy épp elfelejtem kivel is beszélek, és akkor olyanokat szólok el, ami elég kínos, mint ez is, a föld alá süllyednék szégyenembe. – Ezt nem is tudom miért mondtam… de tény és való, mi érdekesek lennénk, de a lányok nadrágban annyira nem. – eresztek meg egy félmosolyt.
- Hát nem is azért mondtam, mert neked is ilyennek kell lened. – nevetek egyet, bár az a vicces, hogy rajtam mindig meglepődnek, mert mindenki azt hiszi, hogy én aztán a tipikus rosszfiú vagyok, aki szervezi a nagy bulikat, pedig ha kötelező a részvétel, se vagyok jelen, nemhogy csak úgy betoppanni. – És mellesleg én se vagyok az a nagy magányos farkas típus… - nevettem egyet, mert rá kellett jönnöm, hogy de, leginkább az vagyok, eléggé magamnak való és a tipikusan sarokban gubbasztó srác.
- Aha… - mondom enyhe zavarral hangomba, és ha égő, ha nem, srác létemre kicsit elpirulok, ez vagyok én. Mert az őrült mutatványokkor csak egyedül vagyok, így nincs ki előtt szégyenkezni, vagy ha a könyvek fölé görnyedek, akkor is csak magamra kell számítani, de ha másnak kell ilyenekről beszélni, az már kellemetlen, mert nekem természetes, hogy forgatok, de másnak ez olybá tűnhet, hogy valami beképzelt, nagyképű sztár vagyok. Úgyhogy nem is megyek bele jobban, ha kérdezget, akkor majd válaszolok, de egyelőre jobb, ha csak ennyiben maradunk, bár úgyis érdeklődni fog, én is azt tenném.
De aztán jön a kis kavarodás, a bénázásom, ami abszolúte nem kaszkadőri, és nem művészi, a csókról nem is beszélve. A nagy magyarázkodásom fuccsba megy, amikor is visszacsókol, majd felpattan és gyorsan felöltözik. Én is felkelek, odalépek a telefonomhoz, ahogy csöngött, le is merült…kimegyek a konyhába, forr a víz, beleteszem a teafüvet, ki tudja milyen ízű.
- Kész a tea. –töröm meg a kínos csendet.