Stefan Somerhalder & Zachary Wilkins szobája

***

- Jaj, ne sírj, mert esküszöm én is elkezdek sírni…és a húgom mindig azt mondja, hogy nincs égőbb, egy zokogó srácnál. – mondom viccesen, hisz tényleg… Miranda, mindig evvel nyaggatott, Rose halála után, hogy ne sírjak, ne itassam az egereket, avval nem lesz jobb, avval Ő nem jön vissza, avval nem tudok feltenni Neki olyan kérdéseket, amire magyarázatot lelhetek. Nem azt mondta, hogy örüljek, csak ne sírdogáljak egymagamban… és emlékszem megölelt, és azt mondta, inkább beszéljem ki magamból, és csak szavakkal együtt ejtsek könnyeket, ne csak úgy a semminek, mert egy gyomorszorító érzés kínoz. És különben meg a fiúk nem sírnak!
- Komolyan, ha nem hagyod abba, megcsikizlek… - vetem oda egy félmosollyal, hisz most nem fogok avval előállni, hogy megölni a kedvesed sokkal rosszabb, minthogy volt-e már pasid, és lefeküdtél-e már bárkivel. Mert igaza van, komoly dolog ez, és sajnos a mai világ nyomása szinte kiköveteli, hogy ilyen idősen már több párkapcsolaton legyél túl, de Emily valahogy így tökéletes, a kis virágszál, aki még rácsodálkozik a világ minden apró dolgára, a romlatlan szépség, a törékeny porcelán hercegnő, akinek különben is sokkal jobban állna egy mosoly, mintsem a siránkozás.
- És egy ilyen aranyos kis pofit, nem kéne sós könnyekkel csúfítanod. – tudom, talán béna bók, valahogy nem telik tőlem sokkal jobbakra, mióta evvel a lánnyal találkoztam, pedig egyébként hogy szédítettem mindenkit, de most nem megy, egyszerűen nem megy, csak bénázok, mintha legalábbis én is egy kezdő lennék, de hát csak egyszer voltam szerelmes, ami talán hazugság volt, egy oltári nagy, szóval én se tudok többet Nálad, drága Emily-m, gondolom magamban.
- Az a jó, ha ködös, ha tisztán látnád, nem lenne érdekes, és az ilyenben ez a lényeg, hogy minél izgalmasabb legyen. – az ilyenben?! Azt hiszem a szerelemben, igen, a szerelemben az a lényeg, hogy mindennap egy új kaland legyen a kedveseddel… Rose-val is ez volt, megvoltak a magunk kis hülyeségei, és olyan jól elszórakoztunk, és… nem, nem szabad rá gondolnom, hisz itt ez a szőke szépség, aki kitöltheti az űrt, amit Rose hagyott, felépíthet valamit, ami megszűnt létezni, és sose hittem, hogy újra működhetne. És megjelenik Emily, kis zavart szőkeség, és megmosolyogtat, de tényleg, szívből jövően.
- Ki mondta, hogy buta lennél kicsi lány?! – kérdezem aranyosan, finoman megsimogatva a buksiját.
- Nem tudom…csak én, mint mondtam annyira elfeledtem ezt az érzést, és akkor bejöttél ázottan a kávézóba, és mintha a vastag felhők mögül felragyogna a nap, a reménysugár… - mondom egy zavart félmosollyal, hisz neki nem volt még senkije, mégis én vagyok az, aki nem tudja szavakba önteni az érzéseit, amik vannak, újra vannak, és gőzerővel csaptak le rám. És ahogy ajkai csapnak le az enyémekre, elbódít, mint egy méreg, egy édes méreg, melyről nehéz leszokni.
- Nem fogsz, mert majd felkészülök egy takaróval, vagy ilyesmi… ami nem jelenti azt, hogy nem kapsz utána forró csokoládét. – mondom kópésan.
táncolni kezdtünk, és énekeltem, halkan, vagyis a fülébe lágy dallamokat duruzsolva, a feje a vállamon pihent, én meg édesen szagoltam bele hajának virágos illatába, de valaki bejött, hogy mennünk kéne, de én nem akartam elszakadni.
- Nem is tudom…hisz még beteg vagy, és most kimelegedtél annyira, hogy messzire menjünk. Ha azt mondom, hogy esetleg hozzánk ugorjunk el, tolakodásnak vennéd… tényleg nem akarok semmi rosszat! – mentegetőztem, és még távol is álltam tőle, a kezeimmel is jelezve, hogy tartom a tisztes távolságot.
Majd, ha igent mondott, elindultunk, bár kicsit messze volt a mi kollégiumunk az övéktől, de nem akartam lányok közé menni. Szerencsére a szobatársam nincs most benn, talán órája van, vagy benn nyomul a számítógépeknél.
- Hát Emily, ez egy tipikus fiú szoba, azt hiszem… - mutatok körbe, bár kétség kívül elég rend van, szerintem Angeline is rendetlenebb nálam.
- Kérsz esetleg inni valamit?! Jah, ülj le nyugodtan akárhova… - nem vagyok jó vendéglátó, és szerintem zavarban is vagyok.

Kérésére abba hagytam a sírást, meg hát annak a fél mosolynak nem lehet nem ellenállni. Valahogy magával ragad, és levesz a lábamról gyorsan. Pedig tényleg alig ismerjük egymást. És egyre jobban az tudatosul bennem, hogy édesanyám pont az ilyenektől óvott mindig is. De ő most nincs itt, és amúgy is azt mondta, hogy bízzak az érzéseimben, és most épp azt teszem. Hallgatok a hatodik érzékemre, meg azt hiszem Angre is. Ez a gondolat viszont mosolyt húzott az arcomra, ami lehet furcsán hathatott, hiszen egyszer csak elmosolyodtam.
- ne mondj már ilyeneket –mondtam kipirulva a bókja hallatán. Hát igen, ez vagyok én, akit egy picike kis bók is zavarba tud hozni. Ebből is látszik, hogy mennyire nem vagyok hozzá szokva az ilyesmihez.
- Én? – kérdeztem vissza a buta dologra, mert annak tartottam magamat, hiszen semmit sem tudtam. A csók is, hát nem tudom. Először furcsa volt, de aztán egészen kellemes volt, viszont még francia csókot nem váltottunk. De valahogy az – az érzésem, hogy az is jó lesz, bár még soha nem csináltam. Tudom hallásból, hogy működik, de na. akinek egy fiúval sem volt dolga, az még is mit vár. De szeretném, ha Stefan lenne ebben az első, és talán másban is, de azzal még várjunk.
Kicsit még beszélgettünk, aztán táncoltunk, és úgy gondoltam megpróbálom azt a rendes csók dolgot, de erre megzavartak bennünket. Lejárt az időm és mennünk kellett. Mivel hirtelen nem tudtuk hol lenne jó, kicsit vonakodva, de bele mentem abba, hogy menjünk át a Weltonra, Stefan szobájába. Mondjuk, lehet, hogy így jobb volt, mert tudtommal Ange valami randin van vagy hol, és ki tudja kell e neki a szoba.
- Nem veszem tolakodásnak, és így tényleg csak megint megfázás lenne a vége, bááár a csokiért megéri – mondtam vidáman miközben összeszedtem a holmimat, és elindultunk kifelé a próbateremből. Gyorsan felszaladtam átöltözni, meg a táskámat ledobni, és már siettem is vissza Stefanhoz, akinek szinte szabályosan a karjai közé szaladtam, ahogy vissza értem, és befúrtam magamat az ölelésébe.
Kicsit bátortalanul lépkedtem a Welton lépcsőin, és talán még a kezem is remegett, de az abba maradt, ahogy rá néztem Stefanra. Felértünk a szobájába, majd beléptünk.
- Nem tudom milyen a tipikus fiú szoba – kuncogtam, majd ahogy zavarosan kezdett hebegni habogni, és vendéglátót játszani, hirtelen az ajkára tapadtam. Finoman csak kóstolgattam azt, és próbálkoztam, hogy ennél több legyen ebből a finom kis csókokból, ajaksimogatásból.

- Ha gondolod, poharad már van, szóval akár a szobában egy nem ilyen kiváló, de egy instant forró csokoládét összedobhatok, mert vízforraló van benn. – ajánlom fel kedvesen, hisz tényleg csak az hiányzik, hogy még jobban megfázzon, a fenének mondtam, hogy hozzám menjünk, hisz a lány iskola itt van egy köpésnyire…bár ahogy Angelina-t ismerem, szerintem bőven foglalt, aztán lehet itt találkozunk össze vele, majd a Welton-ba.
De még így is, gyorsan felszaladt átöltözni, én meg csak álltam bénán, miközben több lány is eljött mellettem, és végigmértek, én meg most először zavart kisfiú módjára próbáltam elfordulni, de nem akartam messzebb állni, nehogy Emily azt higgye leléptem.
Nézelődöm, össze-vissza, közben agyalok, hogy majd mit mondjak, vagy mit csináljunk, vagy mit kéne összepakolni a szobámba, mikor is megfordulok, mert hallom valaki sietve jön, és a szőke virágszál a karjaimba is omlik.
- Na, mi történt?! – kérdezem viccesen, és kicsit meginogok, mert nem voltam felkészülve egy nagy ölelés támadásra. De aztán így összeborulva elindulunk nagy nehezen, és igazából kellemetlenül érzem magam, hogy nem tudok egy gyorsabb eszközzel szolgálni a lábunknál…de ugye a baleset…
- Hát nagyjából ilyesmi… - mutatok zavartan körbe, és pár eldobált felsőt próbálok is összeszedni, és félredobni, mintegy söpörjük a szennyest a szőnyeg alá, de nekünk az már egy dombot alkotna, még szerencse, hogy nincsen! Aztán próbálok udvarias lenni, vagy tapintatos, vagy nem is tudom mi, de mindenképpen valami finomkodó alak, aki nem akarja leteperni, és már nagyban nézek egy székre, vagy szobatársam messze elhelyezkedő ágyára, hogy én majd ott leülök, bár lehet az rendezettebb a sajátomnál, így majd odaültetem le…csak előtte hozok valami vizet a forralóba, mire azt érzem, hogy ajkaimra tapad. Megdöbbent a dolog, a kezeim is csak a levegőbe merednek, de végül dereka köré fonódnak. Visszacsókolok, gyengéden, finoman, csak becézgetem ajkait… majd elkapott valami hév, vagy talán Ő kezdte, benne volt még a tánctól felgyülemlett szenvedély, vagy nem tudom, ilyenkor már hülyeségeket beszélek…visszacsókolok, majd kicsit megpróbálom, hogy ne csak egyszerű ajakra adott puszi legyen a dolog, miközben nem tudom miért az ágyig hátrálok Emily-vel, de erre már csak akkor eszmélek rá, amikor eldőlünk rajta. Nagy nehezen elszakadok ajkaitól, szerencse, hogy nem valami tini horrorban vagyunk, és vágom neki magamat a falnak, mert az fájna…
- Sajnálom, nem tudom mi ütött belém… - távolodom el zavartan, mert hazudnék, ha azt mondanám nem volt jó, vagy nem mentem volna tovább, de tapintattal kell lennem Emily-re, és arra az ígéretemre, hogy én nem vagyok egy „olyan” pasas.

- Nem is tudom, talán majd kicsit később – mosolyodtam el, majd kicsit zavarban voltam. Szegényt meg majdnem ledöntöttem a lábáról mikor visszaérkeztem hozzá.
- Semmi különös – mondtam kipirultan, majd inkább azon voltam, hogy menjünk. Nem akartam, hogy valaki esetleg meglásson bennünket, mert rögtön híre menne a dolognak, és gondolom nem ange volt az egyetlen lány, akit erre felé megfektetett. Azt hiszem van valami elgondolásom arról, hogy miket gondolnának rólam. Nem akarom titkolni a dolgot, de amíg én se tudom mi is ez, ami folyik, addig talán jobb lenne, és ez legalább adna a dolognak valami kis izgalmat is.
A szobájába érve kis beszélgetés után összeszedtem a bátorságomat, és finoman megcsókoltam az ajkát. majd addig folytattam, amíg végre igazi csókká nem vált a dolog. Már sokszor álmodoztam arról, hogy milyen is lehet, de ez jobb volt annál. Eleinte csak becézgettük egymás ajkát, de egyre jobban belejöttünk, és észre sem vettem addig a pillanatig, hogy mi is történik, amíg az ágyon végig nem dőlünk. Ekkor kicsit ledermedtem, és azt hiszem ennek is köszönhető talán,hogy Stefan elhátrált gyorsan tőlem. Egy kicsit szaporábban vettem a levegőt, és csak feküdtem az ágyon.
- Semmi baj, és én sem tudom – motyogtam kipirultan, majd felálltam, és oda léptem hozzá. Kezemet a kezébe tettem, és a fülébe suttogtam.
- semmi olyan nem fog történni, amit nem akarunk, hogy megtörténjen, én bízom benned – kézen fogva vissza húztam őt magammal az ágyhoz. Szerettem volna kicsit még folytatni a dolgot. Nem akarok vele most rögtön lefeküdni, de szeretném kellemesen érezni magamat, és azt is hogy ő is. Részemről ez most nagy bátorságra vall,de azt hiszem Stefan van rám ilyen hatással.
- szeretném folytatni még kicsit, na nem addig ,csak még kicsit – súgtam az ajkai közé ,majd finoman megcsókoltam, és újabb érzéki csókolózásba kezdtem vele. Ha az ágyon hanyatt akart dönteni közben hozzá, akkor hagytam, még is csak kényelmesebb.

Lehet nem volt jó ötlet a fiúk kollégiumába becsempészni őt, komolyan, a portárs is úgy mért végig, olyan tipikusan büszkén, hogy végre újra egy lánnyal lát az oldalamon, bele se merek gondolni, hogy mikor Angelina olykor végigvonult nagy lazán, bár Ő nem teketóriázik, mindenhová könnyedén besétál, ha Ő akar valakit, meg is kapja… na, de most Emily-vel az oldalamon mentem a szobám felé és esküszöm, hogy a kulcsommal is csak zavartan babráltam, azt hittem mindjárt kiesik a kezemből. De végül az ágyamon kötöttünk ki, vagyis mi estünk egy nagyot, szinte zuhantunk, és nem akartam ilyen gyors tempót diktálni, tényleg nem értettem mi ütött belém, elvesztettem a fejemet, pedig megígértem, hogy tapintatos leszek, és nem akarok semmit, elsiettetni végképp nem, hisz Ő még szűz… Stefan, térj észhez! Az álcámat, a rosszfiút, aki ridegen közelít mindenkihez, az nem zavartatta volna magát, hanem igenis eléri a célját, hogy megdöntse ezt a lányt, akaratán kívül, de Emily nem érdemelte meg, és az igazi énem meg nem volt egy akkora seggfej. Így eltávolodtam tőle, szabadkozva a tettemért, még arra is gondoltam, hogy ajtót mutatok Neki, mert talán jobb lenne, ha elmenne, de nagy levegőt vettem, ki kell tisztulnia a fejemnek. Az ablakot kinyitva mélyen szippantottam a levegőbe, mire megéreztem puha ujjait, amint enyémekkel fonódnak össze, és hagytam, hogy visszahúzzon az ágyhoz.
- Kedves tőled, hogy bizalmat szavazol nekem, de előbb is láttad mi történt, és nem akarlak megbántani, vagy beléd gázolni… - mert azt hiszem valamit érzek, amitől a szívem majdnem kitépődik a helyéről, olyan hevesen ver, és kislányos fogalmazással, férfi létemre, pillangók repdesnek a gyomromba, ha Emily csak egy pillantást is vetek. De hagyom magamat elcsábulni, megcsókol, próbálok ellenállni, hogy csak egy báb legyek, amit kedvre használ, mert tényleg rettegek, hogy elvesztem a fejem, és rosszul cselekszem, és most nem akarok, Vele nem. De ahogy ülünk az ágyban, és megcsókol, nem bírom tartani a rideg falat, az ölembe kapom, úgy csókolom tovább, hogy talán Ő dönt hanyatt, így legalább Övé az irányítás, és nem történhet olyan, amit Ő nem akar…gondolom gyerekesen.

Csak mosolyogtam kipirultan rá, és hagytam, hogy az ölébe húzzon.
- amit nem akarunk, az nem fog megtörténni szerintem. Ebből is létszik, ahogy viselkedsz velem, hogy nem akarsz megbántani. Én pedig nem fogok olyat tenni, amit nem akarok, te pedig nem fogsz olyat tenni, amit én nem akarok –mondtam, majd elnevettem magamat, mert ez így igen érdekesre sikerült.
- ezt most jól meg magyaráztam – kuncogtam tovább az ölében ülve, majd ajkunk egymáséra talál, és megint megáll körülöttünk az idő és minden.
Annak ellenére, amit mond, tudom, hogy ő is férfiból van, ráadásul olyan, aki eddig mindig mindent megkapott, akkor, amikor akart. Ezért pedig nem szeretném elveszíteni, hisz csak most találtam rá. Azon kívül a csók nagyon is olyan dolog volt, ami tetszett, és szerettem volna kicsi tovább lépni. Megízlelni ezeket a dolgokat kicsit.
- ha most nem lennék… szűz, akkor mit tennél, a végkifejleten kívül, amit még nem akarunk – kérdeztem tőle már lángoló arccal, majd az állát, és a nyakát csókoltam meg.
- szeretném, ha megkapnál mindent tőlem is, amit másoktól, bár azért van határvonalunk –fogalmam sincs mi ütött belém, hogy ilyenekről kezdtem beszélni.
Kezemmel az arcát cirógattam finoman, majd az ajkán is végig húztam a kezemet. Nem tudom pontosan miért, de Stefan nagy hatással van rám, olyannyira, hogy a fejemet is elvesztem mellette. Főleg, most hogy kettesben vagyunk, de tényleg nem értem ezt az egészet.

Vele együtt nevettem el magamat, olyan aranyos volt, ahogy kis zavarosan próbálta elmondani a dolgot, de értettem, mit szeretne, mert én is ezen az elven közeledtem hozzá, szóval én se akartam siettetni a dolgot, meg úgyis, ha valami nem olyan lenne, csak szólna, és isten ments, hogy ráerőltetném, csak az előbb elkapott a hév, de vissza tudom fogni magamat, hisz ez vagyok én, a tapintatos Stefan, aki tiszteli a nőket és azok érzéseit.
- De értettem én… és én is erre gondoltam, de lehet én még jobban belekavarodtam volna. – vallom be egy félmosollyal. – Szóval csak annyit teszek hozzá, hogy szólj rám nyugodtan, ha mégis túllépnék egy határt, mert elragad a hév vagy ilyesmi… - mert valahogy melletted nem tudok parancsolni magamnak olyan könnyen, fejezném be a mondatot, de inkább elharapom a végét. Majd ajkam övére talál, és édesen kezdenek döntetlen harcba egymással, hogy mikor megszólal, szerintem nagyobb zavarba jöjjek, mint Ő az érintetlenségétől.
- De… - kezdek bele, majd elveszik tekintetem a szemeiben, szinte csak bambulom, mintha várnék valami választ, mert most mit kéne mondanom, hogy tetőtől talpig végigcsókolnálak, hogy egy virág szirommal végigcirógatnálak, mint a 40 nap és 40 éjszakában tette Josh Hartnett?! Nem bírok megszólalni, mert attól is félek, hogy mérhetetlen őszinteségem, hogy csak a szavak is megbántanák, így inkább hallgatok, majd finoman leteszem magam mellé, és felkelek, hogy az ablakhoz lépjek, kinézzek rajta, mintegy menekülő utat keresvén, majd egy pohár vizet öntök magamnak, és nagy hévvel leöblítem kaparóan kiszáradt torkomat.
Megtámasztom a falat, keresztbe fonom a karjaimat és onnan nézek Emily-re.
- Jobb, ha most ilyenekbe nem megyünk bele Emily. – de mi van, ha evvel a mondattal megbántom?! – Vagyis nem úgy értem, hanem… szóval… - komolyan, nagyon zavarban vagyok. – Esetleg hagyom magam, és tedd, amit jónak látsz. – na, ez a legbénább mondat díját megérdemli, így zavartan elröhögöm magamat, kinevetvén saját szerencsétlenkedésemet is, szóval megint iszom egy pohár vizet. – Jézusom, ennyi baromságot összehordani pár perc alatt…

- akkor mind ketten belezavarodtunk ebbe az egészbe – kuncogtam el magamat, és közelebb bújtam hozzá. Olyan jó érzés, hogy valakihez ilyen közel lehetek, főleg hogy ez a valaki tetszik nekem. Ismeretlen, de még is olyan ismerős és nem tudom miért.
- szólni fogok, ígérem – mosolyodtam el egy picikét, de már ez is eléggé zavart mosolyt volt, mert nagyon zavarban voltam. Fejben tudtam, hogy kb mit akarok, és hogy meddig és hogyan, de fizikailag ez már teljesen más lesz. Azt pedig nem akarom, hogy én megijedjek ezektől a dolgoktól, és akkor Stefant is megijesztem, hogy esetleg túl sokat akart vagy valami hasonló, mert akkor visszafelé fogunk lépni, legalább is velem kapcsolatban. Tudom, hogy nem akar siettetni, de mellette azt is tudom, hogy eddig mindig megkapta azt, amit akart, és nem akarom, hogy esetleg ez a dolog közénk álljon.
Ajkaink újra egymásra találtak, de csak kis ideig, mert egyszer csak az ágyon találtam magamat, Stefan pedig az ablaknál állt. Kidőltem hátra, majd a lábaimat is felhúztam, hogy oldalra tudjak feküdni, a fejem alá húztam Stefan párnáját és úgy néztem rá.
- Azt nem akarom, úgy akarom, ha te is, és tényleg nem gondoltam nagydologra. csak érezni akartam az érintésedet –mondtam kipirulva, majd elbújtam a párnája mögé.
- tudod mit, hagyjuk, majd idővel kialakul, lehet én is csak megijednék, és akkor te éreznéd rosszul magadat, ezt pedig nem akarom –felé nyújtottam a kezemet, szerettem volna, ha oda jön hozzám.
- ide jössz azért mellém? – féloldalasan néztem rá. Nem akartam most mást, csak hozzá bújni, pihenni vele.
Ha oda jött és lefeküdt mellém, akkor fejemet a mellkasára tettem, a kezemet pedig összefontam az övével.