Samuel Salvatore & Marcus Des Press szobája

***

-Hálás kösz.- mondtam eljátszva a sértődöttet. Ezek szerint sem én sem szeretett apánk sem létezik ezen az alapon. Persze tudom, hogy ránk ebből a szempontból nem gondolt, de ez a kijelentése kicsit aggasztó. Oké-oké belátom már felnőtt meg minden, viszont kétségbeejtő az a gondolat, hogy vajon hány sráccal kavart már a Weltonból…talán a barátaimmal is, de legalább Marcus még nem próbálkozott nála…vagy fordítva. Ilyenkor örülök, hogy nem avat be a részletekbe.
Aztán elég rendesen beindul minden, és Angie viszonylag gyorsan ki is dől, ami kicsit szokatlan nála, főleg mert ez többnyire fordítva szokott előfordulni, mondjuk rám nagyobb hatással van az alkohol, mint rá, éppen ezért nem is szoktam túl sokat inni, még a végén valami olyasmi is kicsúszik a sok hülyeség mellett, aminek nem kellett volna.
Amilyen gyorsan csak lehetett visszakísértem a kocsihoz és csigatempóban, de elvittem a sulihoz. A parkoló szerencsére kihalt volt, sehol egy lélek, de mivel ez még változhat így az előzőeknél jóval gyorsabban kiszálltam a kocsiból, kinyitottam az ajtót, mire válaszul kiszökött a kis róka egyenesen a tornacipőmre, és az eredeti Welton egyenruha nadrágjára.
Sóhajtva lehajoltam hozzá és valamelyik zsebemből előszedtem pár gyűrött zsepit, és letörölgettem az arcáról a délután…maradványait. Nem akadtam ki, a cipő már úgyis rongyosra van járva és a nadrágért sem olyan nagy kár. Óvatosan kiemeltem a kocsiból, és elindultam vele a szobám felé. Majd fent elintézem a többit, mert szegény St. Trinian-os egyenruha is megismerkedett kissé az előbbi akcióval.
Szerencsére senkivel nem találkoztam leszámítva egy alacsony vöröses hajú 16 év körüli srácot, aki tágra nyitott szemekkel bámulta a nővéremet. Tuti, hogy tíz perc múlva már tömegek fognak az ajtónk előtt tolongani.
Halkan kinyitottam az ajtót, Marcus most nincs itt, így legalább nem kell elküldenem őt is. Igyekeztem a lehető legóvatosabban lerakni az ágyamra Angiet, majd bezártam az ajtót. Elővettem egy másik nadrágot és egy pólót is hátha a nővérem úgy dönt esetleg átvenné a kicsit átázott inget, de mivel sajnos női ruha nem nagyon van raktáron marad ez a megoldás.
- Jobban vagy?Vagy hozzak valamit?- kérdeztem aggódva bámulva a nővéremet. Nem szívesen hagynám itt, ilyen állapotban egyedül, főleg mivel látták is ,hogy ide jövünk…

- Ugyan Sammy…tudod, hogy te mindenek felett állsz, de ha ennyire zavar…- kicsit már részeg voltam, vagy fogalmazzunk úgy, nagyon is…közelebb léptem hozzá, és úgymond pajkosan rámosolyogtam. ettől mindig zavarba jön, pedig valljuk be, ha nem lennék a testvére, szemet vetett volna már rám, régóta. Amit csak azért nem bánnék, mert lehet egy normális pasi tenne nekem jót, amilyen Ő…egy rendes, gondoskodó és törődő, aki visszafog a nagy ereszd el a hajamból. Igazából nem is tudom milyen lenne az élet a nagy bulizások nélkül, ha egy tipikus szemüveges stréber lennék…vagyis nem az, de mondjuk könyvtárba járogatnék, tanulnék, és a bulikat messze elkerülve, mondjuk csak kólát iszogatnék a sarokban, és béna vicceket mesélnék, amiben görög filozófusokról meg tudósokról van szó, mint például a béna szóviccek.
De lehet nem lenn rossz kis szünetet tartani, ha nem is váltani életmódot, mert most nagyon kiütöttem magamat, bár a sör is eléggé alattomos egy ital, főleg ha sokfélét iszogat össze az ember lánya, ki tudja melyiknek mennyi az alkohol tartalma, némelyik erősebb a másiknál, és ezeket keverem is, és a tegnapi este…ezután miért csodálkozom, hogy szerencsétlen testvéremet terítem be teljesen a ma elfogyasztott folyadékkal, mert sajnos az evés szépen ki maradt, ezek után aztán ne csodálkozzak, hogy felfordult a gyomrom, hisz nem volt benne semmi, ami felszívja az alkohol mennyiséget.
Próbálok egy bocsánatot kinyögni, de most a legkisebb mozzanat is fárasztó, nemhogy maga a beszéd.
Finoman kiemel az autóból, bár még tőlem is szokatlan, hogy így kiütöm magamat, de meglepődni nem fog, az már biztos, viszont reménykedjünk senki nem állít mg minket, de már nem tudom a szememet se nyitva tartani, így csak azt érzékelem, hogy megcsap a tipikus férfi illat, majd landolok egy ágyon.
- Nagyon kóvályog a fejem, de szerintem már több dolog nincs, ami kikívánkozna…viszont lehet nem ártana bekapnom pár falatot. – mondom még mindig félkómásan, majd próbálok felülni, és leszedni magamról a felsőmet, mert észlelem, hogy saját magamat is jól összemocskoltam, és félrehajítom az inget, majd vissza is esek az ágyba, egy melltartóban, meg az egyenruha szoknya részében.
- De kérlek ne hagyj itt…-ennyit tudok még kinyögni, aztán szerintem félig már alszok, de mint valami pisis követelőzöm, hogy jöjjön már ide, és fogja a kezem vagy ilyesmi.

- Igazából nem is...- kezdtem volna bele egy oktató jellegű monológba, amikor közelebb lép hozzám és rám mosolyodik, nagyjából úgy ahogy a srácokat szokta elcsábítani, rengeteg mindenkinek okozott már így kellemes pillanatokat és ha lehet még többen álmodoztak arról, hogy egyszer így fog rájuk is mosolyogni. Egyszóval tudja, hogyan kell zavarba hozni, az arcom egy árnyalattal vörösebb színt öltött és egy tehetetlen mozdulattal a hajamba túrtam. A tulajdon testérét olyan könnyen juttatja szorult helyzetbe, bár nélküle is elég sokszor keveredek ilyen szituációba, amikor nem tudom mit kéne tennem ezért csak kukán állok egyhelyben és bámulok az illető hölgyre. Félelmetes, hogy mekkora a különbség köztünk…
Kicsit aggasztott Angie helyzete, vagyis inkább hogy ennyire elázottnak még nem igazán láttam. De ez a mostani annyival is nehezebb helyzet, hogy én sem vagyok színjózan bár annyira azért mégsem ittam le magam, hogy ne tudjam úgy ahogy felfogni, hogy mi történik körülöttem…
Leültem mellé a földre, de azonnal felálltam, hogy induljak valami kaját keresni, de aztán a következő mondata megállásra késztet. Akkor most menjek, vagy maradjak? Nem egyszerű úgy kaját szerezni, hogy közben nem hagyom el a szobámat. Gyorsan átvettem az ingemet, közben meg megtaláltam az eszményi megoldást a kajaszerzésre.
Elővettem a mobilom és amilyen gyorsan csak tudtam írtam egy SMS-t Steven-nek az egyik osztálytársamnak, akiről biztosan tudom, hogy nem szokott kiszökni a suliból, hanem itt bent punnyad a négy fal között. Megkértem, hogy hozzon fel valami kaját a szobámba mert nem érzem túl jól magam.
Amíg várakoztam betakartam Angiet és ismét leültem mellé a földre, de nem sokáig élvezhettem a viszonylagos csendet, mert kopogtak és hallottam ahogy valaki a kilincset próbálja lenyomni. Felugrottam, pár pillanatig babráltam a zárral majd résnyire nyitottam az ajtót.
- Kösz Steve.- mondtam hálás mosollyal elvéve a tányért, és már csuktam volna be az ajtót, de a srác lába megállított benne.
- Csaj van nálad…- jelentette ki ámulva. Akármennyire bírom is Steve-t néha komolyan úgy viselkedik, mintha a nők egy másik bolygóról jöttek volna, és csak indokolt esetben tud velük két szónál többet váltani… az igaz, hogy velem is hasonló a helyzet.
- Mondom, kösz Steve.- kicsit bunkónak tűnhet, hogy csak úgy szó nélkül lerázok valakit, aki az előbb szívességet tett nekem, de…nem, ez tényleg bunkóság. - Majd később megbeszéljük.- tettem hozzá, mire a srác engedett és be tudtam végre zárni az ajtót. De biztos vagyok benne, hogy ezt a kis beszélgetést nem fogom megúszni… addigra úgyis kitalálok valami kegyes hazugságot, mert abban biztos vagyok, hogy képtelen volt eddig feltételezni rólam, hogy lányokat hozok fel a szobámba.
A tányér szendvicset letettem az asztalra én meg újra leültem a földre, Angie ágya mellé, aki időközben félálomba merül…

- Bocsánat. – mondom, mikor arcának pirosságát látva, ami még így a félhomályban is tökéletesen szembe tűnő, egész egyszerűen képen nevetem. Valahogy imádok vele játszadozni, tudom ez rettentő szemét dolog tőlem, hisz a testvérem, amit néha az a tény, ahogy a lányokkal bénázik nagyon megkérdőjelez. Komolyan, nem avval van a baj, hogy nem lenne egy helyes valaki, hisz szerintem igenis jól néz ki, és akár lehetne egy határozott egyén is, de valami béna gének miatt, olyan kis esetlen szegény. Nem tudom ügyvédként hogy szerepelne a porondon…
- Amúgy nagyon édes, amikor így a hajadba túrsz zavarodban. – kacsintok rá még egyet, majd ugye mentünk nagyban inni…ha nem dőltem volna ki, lehet láthattam volna, ahogy Sam mondjuk félig részegen felszed valakit, mert ha a pia nem oldja fel, akkor semmi. Arra csak nem veszem rá, hogy füvezzen, vagy fene tudja. De ugye nagyon az asztaltól csak akkor kelünk fel, amikor már szépen indulunk, én nagyon kidőlve, ahogy az autóból kiszállásom során fel is tűnhetett neki…ugyanis szegényt lerókáztam. Nem nagyon fordult még ez velem, vagyis voltam már rosszul, és sokszor feküdtem a fürdőszobájában, a budin támaszkodva, de hogy pont Őt találjam el, nem esett még meg, de egyszer mindennek eljön az ideje.
Azért elég rendes volt tőle…vagyis Samy már csak ilyen, és nem akarom megtudni, hogy valaki ezt kihasználja, mert az nem éri meg a másnapot. Egy ilyen rendes alakot meg kell becsülni!
Na, de most félkómásan fekszem az ágyán, Ő ül mellettem, és őriz…még be is takar, sőt kaját is szerez…persze fura, hogy azt kérem maradjon mellettem, és egyszerre hozzon is enni valamit, de megoldja. Csak félig jut el a fülemig az ajtón álló hangja, és félig csukott szemmel nyúlok a kajáért, ami most talán életet ment.
- Mondhatnád Steve-nek, ha mindig ezt zabálja, akkor bele fog dögleni… - jegyzem meg viccesen, miközben egy aprót harapok a szendvicsből, van benne minden, zöldség, majonéz, ketchup, mustár, sonka, sajt…de most nagyon jól esne az is, amit kifejezetten utálok. Komolyan életre kelt, kicsit fel is emelkedek, vagyis csak hasra fordulok, és felkönyökölök az ágyban, hogy ne tévedjen félre pár falat.
- Rendes volt tőled, hogy idehoztál…nagyon kiütöttem magamat…de látom te se vagy egészen józan…nem akarsz mellém feküdni?! – semmi rosszra nem kell gondolni, de most nem várhatom, hogy a földön üldögéljen.

Ilyen még tényleg nem volt,mármint még sosem rókázott le, de most hogy ez bekövetkezett, úgy érzem, hogy kapcsolatunk mintha egyel magasabb szintre lépett volna, mert semmi nem pecsétel meg egy barátságot, annyira mint ha lehányt volna. Eddig annyi minden történt és kevés ami újdonságszámba ment volna, most végre van valami új, szokatlan… na jó azt hiszem többet ittam pár pohár sörnél…
Sikerült kaját szereznem bár ennek azért lesz ára. Nem tudom mit mondhatnék neki, mert ha azt mondom, hogy „ Hé a múltkor a nővéremet láttad a szobámban” az több szempontból nem lenne szerencsés, egyrészt, mert akkor Angie-t is bajba keverném, a másik ok pedig ami nyilván kiüti a másikat, hogy nem hinné el nekem… mindig valami komplikáltabbat képzel a teljesen egyszerű dolgok mögé, ami néha nagyon kényelmetlen tud lenni.
- Miért?- kérdezem és én is elveszek egy szendvicset. Az első harapás után megértem a végén folyik kifelé a pirosas- sárgás lé ami talán előzőleg mustár és kethup lehetett. Pár harapás után visszaraktam a tálcára. Én ha lehet kihagynám a róka látogatást… - Majd megemlítem neki, de már két éve eszi ezt és egész jól tartja magát. –vigyorodtam el.
- Ha lefekszem egész biztos elalszok- válaszoltam nevetve.
Amit nem szívesen teszek mivel hiába van bezárva az ajtó, nem akarom végig aludni, ahogy az iskola diákjai belopóznak a szobába Angie miatt… bár ha feltételezzük, hogy tud magára vigyázni... egyenlőre ne ragadtassuk el magunkat nem rég adta ki magából a feszültséget egy jól irányzott róka képében, inkább nem feltételez semmit. Ülök és ébren maradok az a biztos.
- Azt hiszem akkor a hétvégi utazást el kéne halasztani nem?- kérdeztem a fejem hátrahajtva az ágyra.

- Talán mert nem egészséges…bár nagyon jól tudod, hogy én aztán nem vagyok ez a fajta ember, aki ad magára, de nem biztos, hogy tudnék mindennap mondjuk sajt burgert zabálni, és ez amit most hozott, csak egy körrel jobb annál. – mondom, majd még egyet harapok bele óvatosan, de Sam-től ahogy az nem is olyan meglepő, szépen csöpögteti ki a sok kenceficét belőle. Ezen megint egy jót kuncogok, olyan tipikusan kicsit ittasan, de ez a pár falat azért tényleg sokat segített, hogy erőre kapjak. Nem mondom, hogy mennék vissza inni, hisz felkelni se biztosan bírok.
- Hát nem tudom hogyan csinálja…ha egész nap benn ül a cyber nőivel együtt, akik lehetnek férfiak is igazából… - nevettem egy nagyot, olyan fáradtan egy béna poénon.
- És mi baj lenne avval, ha aludnál egy kicsit…állandóan csak görnyedsz a könyvek fölé, arról nem is beszélve, hogy ér valamit az egész…mármint tudom, hogy ezt akarod csinálni, de kicsit fel kell szusszanni is…és ahogy most iszogattál, ott úgy tűnt, hogy tényleg lazítasz, és nem olyan értelemben, hogy benne van a határidő naplódban, hogy ettől eddig élem az életet. – nem akarom Őt megbántani vagy ilyesmi, de néha tényleg nem árt, ha nem csak kötelező értelemben enged fel, hanem tényleg elengedi magát, és ha ezt még mellettem is kissé görcsösen tudja megtenni, akkor nem tudok rá megoldást.
Félre toltam a tányért, majd megfordultam, és felkeltem az ágyból, elég kényelmetlen volt már a melltartóm, így egy felsőért nyúltam, amit az előbb még drágalátos öcsém tett ki, és megszabadulva a szorító érzéstől magamra rántottam, letolva evvel a mozdulattal a szoknyámat is, majd visszabújtam az ágyba.
- Héj, csak kicsit sokat ittam, de az a baj most megszűnt…kialszom, és holnap akár indulhatunk is, és én vezetek…mert ha te most nem vagy hajlandó pihenni, akkor majd mellettem fogsz az autóban…de miért is őrzöl így éberen?!

- Vagy még annyival sem...- tettem hozzá elfintorodva. A szendvicsét kóstolva sok minden értelmet nyert, például a nem éppen body builder testalkat is, ehhez még hozzá csapódik, hogy a nap huszonnégy órájából tízet végig alszik, és tízet a gép előtt ülve tölt ismeretlen emberek levelire válaszolgatva, és chat szobák között ugrálva. Hozzá képest a népszerűségi listák csúcsára ugrok, és túlzásba viszem a bulikat... persze ha így nézzük akkor Angie életvitele az öngyilkosság határait súrolja, de valahogy az az érzésem, hogy Steve szapora és lelkes önpustítása hamarabb jár eredménynel... és megint érzem az alkohol erősen intrikáló hatását, miért van az, hogy ilyenkor szinte mindig a hülyéseségen állok le és gondolkodom el komolyabban?
- Nincs is határidő naplóm.- válaszoltam homlok ráncolva. A határidőnapló a stréberség utolsó lépcsőfoka, onnantól kezdve nincs megállás csak mész lefelé a lejtőn... nekem sosem lesz naplóm, ebben biztos vagyok.- De szerencsére itt vagy te, és nem hagyod, hogy az életemet a könyvek fölött töltsem.- vigyorodtam el. Ezért komolyan hálásnak kéne lennem és utólag mondjuk örülök is, hogy valami miatt megakadájozza, hogy egy magánélet nélküli, könyvmoly legyek...ami mondjuk félig be is következett, mert a magánéletemet nem nagyon lehet életnek nevezni...
- Oh nem is tudom...talán mert nem nagyon bízom egy vékony deszkában, ami elválaszt egy iskolányi kanos sráctól?- kérdeztem abban a szokásos hangnemben, amikor "kis" túlzásokkal próbálok rávilágítani a helyzet súlyosságára.
Bár ahogy magamat ismerem, amint elaludt én sem maradok túl sokáig ébren, vagy elalszok helyben, vagy pedig átmenetileg kölcsönzöm Marcus ágyát, hiába minden elhatározás. Egész éjjel nem fogok tudni ébren maradni, mert valószínű, hogy elunom magam.

- Nem festesz te se sokkal jobban, vagy romlott lenne valami abban a szendvicsben, amibe te haraptál?! Mert az enyémnek semmi baja, és annyira nem rossz…azt ne mondd, hogy te különbet szoktál enni, amikor egész nap csak itt vagy a szobádban, és görnyedsz a könyvek fölé…mert nem tudom elképzelni, hogy kis köténykében, kimész főzni valamit, a konyhába… - bár be kell valljam, kinézem belőle, hogy a zacskós levesnél jóval bonyolultabb kaját is össze tud dobni, de akkor is kétlem, hogy erre pazarol időt, inkább rendel valami gyors kaját, vagy ugyanígy az egyik haverjával hozat át valami harapnivalót. Steve tipikusan annak a számítógép világában elveszett fazonnak tűnik, vagyis az…nem tagadhatom, hogy volt hozzá szerencsém, de nem kell rosszra gondolni, csak segíteni akartam neki, és az állítólagos szexuális életének, nem jött be, és talán ha megtudta volna, hogy én vagyok itt, menekült volna vissza a szobája rejtekébe.
- Hát…még lehet…tudod, majd valahová fel kell jegyezned az ügyeidet, hogy mikor milyen tárgyalásra kell menned, meg ilyenek. – cukkolom kicsit, mert tudom, hogy nem vezet határidő naplót, bár tényleg kinézem belőle, mert azért hozzám képest jóval rendezettebb egy élete van, azt meg nem lehet nagyon máshogy kordába tartani csak ha szépen le van írva minden lépés.
- Hát ez a minimum, hogy egy kis izgalmat csempészek az életedbe, de úgy tűnik magadtól is tudsz izgalmat csempészni az életedbe. – jegyzem meg a kis kabátos incidensre utalva, amibe igazából minden nap belekeveredik valahogyan.
- De mellesleg…hogy állsz lányok terén?! – könyökölök fel az ágyra, és megtámasztom a fejemet a tenyeremben. Tudom, biztos nem velem akarna erről beszélni, de akkor kivel mással, hisz a testvére vagyok, nehogy már a barátai tudjanak róla, én meg nem. Persze nem nagy részletekre vagyok kíváncsi, csak úgy amibe beavat.
- Ugyan már…mert szerinted betörnek, hogy engem megerőszakoljanak, vagy mi…azért tudok magamra vigyázni…de úgyis el fogsz aludni, maximum Marcus ágyán…én is lehet csak pillanatnyilag teltem meg energiával, és ki is dőlök mindjárt. – ásítottam egy nagyot. Tényleg álmos vagyok azért, bár most szívesen beszélgetnék vele, mert végre privátban, kettesben vagyunk.